Jövőre is víz tiszta kultúrával a Balaton körül a Kultkikötő

Jövőre is víz tiszta kultúrával a Balaton körül a Kultkikötő

Megújult helyszínnel, számos izgalmas darabbal, meglepetésekkel vagyis továbbra is „Víz Tiszta kultúrával” készül a 2020-as évadra a Kultkikötő csapata. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy már nem csupán akkor látogatják a vendégek a darabokat ha éppen a Balaton partján vannak, hanem éppen a Kultkikötő programjaihoz időzítik a magyar tengerhez való érkezést. Eredményekről, tervekről, fejlesztésekről beszélgetett Nagy Viktorral a KultKikötő igazgatójával a vitorlazzitthon.hu.

 

A vártnak megfelelően alakult a 2019-es esztendő a Kultkikötő életében – fogalmazott Nagy Viktor. A Kultkikötő alapító-igazgatója kifejtette: a megfogalmazás érdekesen hangzik, ugyanakkor csapatuk nem engedheti meg magának, hogy a véletlenre menjen, így olyan darabokat állítottak színpadra, melynek sikerében jogosan lehetett bízni. Emellett az időjárás is kegyes volt a nyári időszakot nézve – tette hozzá a színész, majd kiemelte: nem csupán a melegebb hónapokban, hanem egész évben várták a közönséget és szép számmal érkeztek a nézők az előadásokra.

Nagy Viktor beszélt arról is, hogy a 2020-as esztendő tele lesz várakozással. Június elejére kaptak ígéretet, hogy átadják a megújult balatonboglári szabadtéri színpadot, ahol már most szépen haladnak a munkálatok. A tizenöt éves évfordulót ugyanakkor nem csupán itt, hanem az összes helyszínen szeretnék méltóképpen megünnepelni mégpedig a közönséggel együtt. Azt is elárulta: érkezik hozzájuk a Tátrai Band, a Vígszínház ifjúsági zenekara akárcsak a kecskeméti Katona József Színház előadásai. A balatonföldvári helyszín megújítása 2020-ra nem készül el, így a városi művelődési házban mutatják be a darabokat. A fenyvesi, badacsonyi helyszín pedig változatlan, de még érkezhetnek egyéb, alternatív helyszínek.

Karácsonyra egy kedvezményes, úgynevezett Szabad Bérlet akcióval készültek, mely sokrétű felhasználhatósággal ajándékozza meg a színház szerelmeseit. Tetszőlegesen kombinálhatók a jegyek, amelyek Balatonföldváron és Balatonbogláron is felhasználhatóak.

Nagy Viktor végül beszélt arról is, hogy a Balaton környéki településeknek is van lehetőségük partnerként csatlakozni a Kultkikötőhöz. Minden egyes településnek örömmel segítenek, ha van arra igény, hogy egy-egy előadás megjelenjen náluk.

 

 

Fotó: facebook.com/kultkikoto

Kapcsolódó

Éjjel-nappali postai ügyféltér nyílik Veszprémben

Az első ilyen tér Nyíregyházán nyílt, de a közeljövőben Veszprémben is bevezetésre kerül majd a szolgáltatá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom