Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.

A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat két, a harmincas éveikben járó kaposvári férfival szemben. Az elkövetők Hollandiából csempészett kristályt akartak teríteni Kaposváron – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2025 májusában megállapodtak abban, hogy Hollandiából kábítószert hoznak be Magyarországra. Egyikük Hollandiában munkát vállal, majd az ott szerzett, illetve a vádlottak által összeadott pénzből kábítószert vásárol, amit a társa fog értékesíteni Kaposváron, az így szerzett pénzen pedig megosztoznak.

A Hollandiában munkát vállaló férfi 2025 júniusában jelentős mennyiségű, kristály néven ismert kábítószert vásárolt, amit az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban elrejtve Magyarország területére szállított. Azonban – mielőtt a drog piacra került volna – a rendőrség a kaposvári vasútállomáson tetten érte, és a csempészett kábítószerrel együtt elfogta.

A másik férfinak emellett azért is felelnie kell, mivel már a szállítmány elfogása előtt is értékesített kábítószert, mivel két fogyasztónak közel 150.000 forint értékű kábítószert adott el.

A főügyészség a vádlottakkal az eljárás folyamán egyezséget kötött a bűnösségük beismeréséről, melynek eredményeként a nyomozást rövid idő alatt sikerült befejezni.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a Hollandiából kábítószert csempésző, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyház, míg a kábítószert belföldön terítő társával szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom

Gázbojler javítás miatt szúrta nyakon szomszédját egy Pápa környéki férfi

Dühében nyakon szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi, amiért szerinte a sértett hiányosan végezte el a
Elolvasom

Gyerekeit veszélyeztette a kristállyal egy somogyi nő

Kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt vettek őrizetbe egy 28 éves nőt a kaposvári rendőr
Elolvasom