Időközi választásokat tartanak több balatoni településen is

Időközi választásokat tartanak több balatoni településen is

Ismét kitűzhetőek azok a járványhelyzet miatt elmaradt, időközi önkormányzati választások, melyek 2020. november 6. és 2022. április 9. között lettek volna esedékesek. Összesen 160 választókerület érintett az ügyben.

Zala megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében a kormánypárti Nagy Bálint magabiztos győzelmet aratott április 3-án, viszont ő Keszthely polgármestere, a két pozíció pedig összeférhetetlen – olvasható az index.hu-n.

Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere április 1-jei hatállyal mondott le. A korábban jobbikos országgyűlési képviselő akkor többek között kifejtette: a közelmúltban egy portálon a polgármesteri tisztségét és a magánéletét összemosó, félinformációkon alapuló, szándékosan elferdített állítások jelentek meg róla, amelyeket alaptalannak minősített.

Balatonberényben még 2020-ban „a polgármesterrel való együttműködés ellehetetlenülése” miatt döntött a feloszlásáról a képviselő-testület. Eredetileg 2020. december 13-án lett volna a választás, de a járványhelyzet miatt elmaradt.

Balatonudvariban pedig lemondás miatt lesz polgármester-választás.


Forrás: Index
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Kapcsolódó

Vadnai Jonatán világbajnok: aranyérmet nyert az írországi ILCA 7-es világbajnokságon

Történelmi magyar sikert hozott az írországi ILCA 7-es vitorlázó-világbajnokság: a Dublini-öbölben megrende
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom