Így lobbant fel a balatoni vizisí láz a Kádár-korban

Az akkoriban extrémnek számító sport gyakorlását egy motorcsónak-tilalom húzta keresztül a szocialista érában, míg egy Németországba elszármazott magyar vállalkozó meg nem látta a kínálkozó lehetőséget. A máig üzemelő pálya történetét az Infostart cikke elevenítette fel.

1984 júliusában lehetett először újra vízisíelni a Balatonon. Egy zárt, kötélpályás rendszer indult el Balatonfüreden. A kor gazdasági és politikai viszonyainak megfelelően 12 évig tartott az engedélyeztetés, hiszen egy németországi kapitalista kereskedő házalt a berendezéssel. Sikerrel, hiszen a pálya még ma is működik – írja az infostart.hu.

“12 év, ennyit küzdöttem azért, hogy Magyarországon ez a pálya felépülhessen” – nézegeti a hatalmas dossziét Benjamin Tamás, felidézve a magyar átkos, piacgazdaságra kacsingató, de azért szocialista uram-bátyám-pártom gazpolos triumvirátusát. 40 éve történt, hogy a Balatonon, az akkor már érvényben lévő motorcsónak-tilalom mellett, de újra vízisíelni lehetett. Erre a technológiát Németországban jóval korábban kitalálták, sőt kifejlesztették, de tucatnyi évnek kellett eltelnie, hogy a szórakoztató sportálomból valóság legyen. Nem ment könnyen.

A ma már 93 éves, Aradról származó, majd egy kalandos, jugoszláviai látogatás ürügyén Romániából Németországba átszökő magyar világpolgár mutatta be a dokumentumokat az Infostartnak.

Rixen-pálya

A pálya lényege, hogy csákányos sífelvonó módjára húzza egy drótkötél segítségével a vízisíelőt. A kezelőszemélyzet és a pálya “agya” a parton van, de a további fordítóoszlopok (négyzetes, de ötszögű pálya is létezik) a vízben állnak. Ami pedig a legfontosabb, hogy nem kell hozzá motorcsónak.

A történet, a papírok tanúsága szerint 1971-ben kezdődött, hogy 1984 nyarán megtörténjen az első csúszás.

Előtte bő egy évvel hagyták jóvá a látszólag turisztikai szakemberek, de egyben pártfőnökök is, hogy legyen ilyen szórakoztatás a szocialista demokrácia nagyobb dicsőségére. Mindez azért fontos, mert egyes magyarországi oldalak szerint a pálya 1983-ban létesült, de nem, akkor csak elkezdték a kialakítását. Engedély kellett a balatonfüredi kemping partszakaszának átépítéséhez. A szerkezet ugyanis parti indítóbázis kialakítását, és a vízben lévő beton “fogadóállomások” meglétét igényelte. Gondoljunk bele, betonozni a Balatonban, még ha a víz alatt is. Valamire kellett fogni a 12 éves halogatást.

Három kör, 60 forint – emlékszik vissza a 93 éves “nyugat-német” kereskedő és majd 11 évig tulajdonos a hős időkre. A német árakhoz képest szinte ráfizetés, a magyarokéhoz képest viszont volt “húzása” a legolcsóbb bérletnek. Akkoriban egy kispénzű vidéki kocsmában még 10 forint alatt volt a korsó sör és kinek lett volna kedve 15 perc alatt kidobni egy 6 korsós mámoros éjszakát egy kis víziszáguldás kedvéért.

Talán ma már nem sértő, de a kor aranyifjai kapták fel a helyet. Jött a méltán híres gyermekszínész, Jelisztratov Szergej, a bőrnyakkendők koronázatlan királya, Herkely Tibor, de a Balaton császára, Benga Misi is gyakori vendég volt. A neves sportolókról, Sudár Attiláról, vagy Szollár Tamás vízilabdázókról (és sportboltjáról) már ne is beszéljünk.

Nekik az 5000 forintos idénybérlet meg sem kottyant – idézték fel a híres embereket, akik aztán vitték a pálya jó hírét.

A kései szocializmus jelentette a hősidőket, amelyben az adókat még rugalmasan kezelték, az alkalmazottak részben a helyi idegenforgalmi hivatal státuszában voltak, de fizetéskiegészítést a német tulajtól is kaptak. Ahogy ez akkoriban lenni szokott, mindenki jól járt a pénzügyi és jogszabályi zavarosban halászva.

A teljes cikk további fotókkal itt érhető el.