Ismét algásodik a Balaton

Ismét algásodik a Balaton

A hétvégén ismét nagyobb mennyiségben jelent meg a jellegzetes zöld algaréteg a tó felszínén.

Korábban is előfordult már, hogy a Balaton algásodni kezdett, de ez sokszor hosszan tartó, melegebb időszakok után következett be. Ez most még nem mondható el, hiszen a május kimondottan hűvös volt és több ideig tartó kánikulát sem tapasztalhattunk eddig, vasárnap reggelre viszont nagy mennyiségű alga jelent meg például az északi parton, Balatonszepezd környékén, de hasonló megfigyelésről számoltak be az Időkép észlelői Balatonboglárról, a déli partról is – számolt be a portál.

Balatonszepezdnél a part szélén egészen nagy mennyiségben voltak jelen a hét utolsó napján, de ha az ember bemerészkedett a strandon a vízbe, még a parttól 50 méterre is egyértelműen látta, hogy zöldes a víz színe.

Hogy ismét kékalgákról van-e szó, egyelőre nem tudni. Egy viszont biztos, az éghajlatváltozás által kiváltott hőmérséklet-növekedés, az alacsonyabb vízszint és a tápanyag-ellátottság növekedése együttesen sajnos kedvez a tavak algásodásának. 


Forrás: idokep.hu
Fotó: Nagy-Kurunczi Rita

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom