Ismét elérhetőek lesznek az IKEA nyári Mobil Átvételi Pontjai a Balatonon

Immár ötödik éve válnak elérhetővé a szezonális átvételi pontok a déli parton.

Idén nyáron is elhozza a kényelmes vásárlás élményét a Balaton partjára az IKEA: immár ötödik éve teszi elérhetővé a Mobil Átvételi Pont szolgáltatást Balatonbogláron és Siófokon – írja a hirbalaton.hu. A kezdeményezés célja, hogy az IKEA a nyári hónapokban is kényelmes vásárlási lehetőséget nyújtson – ott, ahol a vásárlói éppen a legtöbb időt töltik – közölte az áruházlánc. 

A praktikum mellett az IKEA továbbra is elkötelezett a megfizethetőség és a szélesebb körű hozzáférhetőség iránt. Ezért a balatoni régióban nyaralók az idei szezonban is kihasználhatják a kedvező árú kiszállítás lehetőségét a Mobil Átvételi Pontok igénybevételével. A szolgáltatás már elérhető, a rendelés pedig egyszerűen leadható az IKEA.hu-n vagy személyesen az áruházakban.

„Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szezonálisan elérhető átvételi pontjaink iránt kifejezetten nagy az érdeklődés a Balaton térségében. Ennek fényében idén már ötödik alkalommal tesszük lehetővé, hogy vásárlóink egyszerűen, helyben jussanak hozzá az otthonuk vagy nyaralójuk berendezéséhez szükséges bútorokhoz és kiegészítőkhöz. Így nemcsak időt és energiát takaríthatnak meg, de jóval kényelmesebbé válik a nyaraló átalakítása vagy újragondolása is” – mondta Peter Tichý, az IKEA Soroksár áruházvezetője.

A vásárlók az IKEA „Kattints és Vedd át” opciójával Siófokra vagy Balatonboglárra is kérhetik rendelésük átvételét. A mobil pontokat a helyi Tesco áruházak parkolóiban alakították ki.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Belvárosi házának udvarán termesztette a füvet egy várpalotai férfi

A helyi rendőrök őrizetbe vették a házaspárt - adta közre a police.hu. - - A várpalotai belváros egyik
Elolvasom

18 millió forintot mosott tisztára egy férfi Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat
Elolvasom

Baltával támadt a felszarvazott zalai férfi

Emberölés kísérlete bűntett miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy 36 éves eszteregnyei férfit - írja a polic
Elolvasom