Ismét Kolbászgyúró mulatságot tartanak Tihanyban

A mulatság holnap 10 órakor veszi kezdetét.

Hosszabb szünet után idén, március elsején ismét megrendezik a Tihanyi Kolbászgyúró Mulatságot az Akasztódombon. Az a cél, hogy a rendezvény igazi vendégcsalogató eseménnyé váljon. A szervezők azt ígérik, hogy ezúttal a gasztronómiai fesztivált egy országosan ismert zenekar meglepetés koncertje zárja majd – számolt be a Tihanyi Visszhang.

Kolbász, finom italok és ételek, koncertek, családias hangulat és közben persze több tucat csapat versenye – ezt ígéri az immár hatodik alkalommal megrendezendő mulatság.

Március 1-én, szombaton, reggel tíz órakor kezdődik a program, várhatóan közel negyven csapat méri össze majd a kolbászkészítő tudását, amihez a szervezők biztosítják a darálthúst.

“2020-ban volt az utolsó mulatság, most szeretnénk újra éleszteni a versenyt. Egy igazi, nagyszabású gasztronómiai fesztiválban gondolkodunk, amely rövid időn belül Tihany egyik legkedveltebb programja lehet. Az ország számos területéről várjuk a csapatokat, persze a megmérettetés mellett az a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát. A rendezvénysátorban délutántól egymást váltják majd az előadók, este nyolckor pedig egy reményeink szerint mindenkinek kedvére való, meglepetés koncerttel készülünk. Annyit elárulhatok, ilyen nagy koncert még nem volt a rendezvény történetében” – válaszolta a lap kérdésére Ricza Lajos, a Brunch 23 tulajdonosa, aki társával Vajda Balázzsal együtt a fesztivál főszervezője.

Az Akasztó-dombon állítják fel azt az óriás, ezer fő befogadására alkalmas rendezvény sátort, amelyben a nagyszínpad is helyet kap, így az időjárás sem jelenthet akadályt a fesztiválnak. Ezúttal is lesznek kitelepülő árusok, senki sem marad finomságok nélkül. A meglepetés zenekar előtt fellép majd többiek között Rakonczai Imre, Varga Viktor, Pribojszki Mátyás és a Búgócsiga Együttes, sőt külön a gyerekek számára is lesz koncert.

“Kihívásként tekintek a rendezvényre, nagyon szeretnénk, hogy a mulatság révén Tihany programkínálata színesedjen. Eredetileg békéscsabai vagyok, tudom milyen egy jó kolbász fesztivál, igyekszünk a mi rendezvényünket is kicsit felpörgetni. Az önkormányzat és az Erdőbirtokosság sokat segít a szervezésben, de szívesen fogadjuk az újabb támogatókat is” – fogalmazott Ricza Lajos.

A rendezvényt a tihanyi lakosok jelképes, ezer forintos belépőjeggyel látogathatják. A csapatok a 36/20-541-6275-ös telefonszámon adhatják le nevezésüket, a programmal kapcsolatos további információk pedig a tihanyikolbaszgyuro.hu honlapon olvashatók.


Forrás: tihany.hu

Kapcsolódó

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom

Összeállt a Kultkikötő jubileumi évada

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat 20 éve hívja életre a balatoni nyarak felejt
Elolvasom