Itt lehet a balatoni nyár legtutibb szállása?

Itt lehet a balatoni nyár legtutibb szállása?

Veszprémfajsz települése a páratlanul szép Balaton-felvidék területén, a tótól és Veszprémtől egyaránt mindössze 7-7 kilométerre fekszik. Ha már eleget tapostuk a mókuskereket és ránk férne egy kis szusszanás a magyar tenger partján, de ugyanakkor a nyári zsibvásártól egy kicsit csendesebb, félreesőbb szállást keresünk, Veszprémfajsz abszolút az ideális választás lehet.

A község játszótere és kültéri fitness parkja mellett a Kálvária-domb tetején olyan kilátóval büszkélkedhet, amelyből táruló körpanoráma a Balaton ringó víztömegét, a környező tájat, településeket, de még a Bakony vonulatait is magába foglalja. A magaslati pontot ölelő őstölgyes pedig nem csoda, hogy a túrázás szerelmeseit is rendszeresen ide csábítja, akár gyalogszerrel, akár kerékpáron.

Fotó: KálciKecó
Fotó: KálciKecó
Fotó: KálciKecó

A KálciKecó minősített szálláshelyén pedig ki is pihenhetjük a kirándulással vagy strandolással telt nap fáradalmait. A négy fős apartman egyik szobájában klasszikus, a másikban pedig kihúzható franciaágy áll a vendégek rendelkezésére, míg a harmadik helyiség egy infraszaunát rejt, hogy a pihenés tényleg teljes körű lehessen. A fürdőszoba zuhanyzóval, mosó- és szárítógéppel, valamint hajszárítóval is ellátott, a WC pedig külön helyiségben található, több ember komfortjának teljességéért.

Fotó: KálciKecó
Fotó: KálciKecó

A legmodernebb berendezésekkel teljesen felszerelt amerikai konyha a nappalival és az étkezővel alkot egy nagy, közös teret, melyből erkély is nyílik csodás kilátással a falu ékkövére, az előbb már említett Kálvária-dombra. A nyári meleget központi klíma ellensúlyozza. Televízió és Wi-Fi természetesen adott. Kisgyermekkel érkező vendégek esetében etetőszék, babakád, cumisüveg melegítő is igényelhető a szállásadónál. A parkolás akár két autó részére is biztosított a ház előtt.


Fotó: KálciKecó
Fotó: KálciKecó

Amennyiben hosszabb vakációt terveznénk a Balaton-felvidék ölelésében tölteni, úgy számos vásárlási lehetőség nyílik a közeli megyeszékhelyen, de az EKF programsorozat kínálatából is rengeteg előadás, kiállítás és koncert közül válogathattok Veszprémben és környékén.

A KálciKecó árairól és szabad időpontjairól a fathszilvia@gmail.com e-mail címen tudtok érdeklődni.

Kapcsolódó

A szívelégtelenség nem válogat

Az életünk tele van lehetőségekkel: utazások, sport, művészetek vagy éppen csak a barátokkal töltött nyugod
Elolvasom

Minden kézre esik, könnyedén!

A konyhai tárolás sokszor nem egyszerű feladat. Nehéz mindennek megtalálni a helyét, úgy, hogy az kézre is
Elolvasom

Az eljegyzési gyűrű kiválasztása

Az eljegyzés pillanata örökre emlékezetes marad. Az eljegyzési gyűrű pedig nem csupán az esküvői ígéret szi
Elolvasom