Júniusban lesz jövőre a balatonfüredi SUP-világbajnokság

Júniusban lesz jövőre a balatonfüredi SUP-világbajnokság

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) kijelölte a jövő évi, magyarországi SUP-világbajnokság pontos időpontját, ezek szerint Balatonfüred június 18-20-án ad majd otthont az eseménynek.

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.

Az ICF csütörtöki hírlevele emlékeztet, hogy tavaly, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a szövetség pedig reméli, hogy a 2021-es, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz.

“Magyarországot jogosan a világ egyik kajak-kenu nagyhatalmaként tartják számon. A magyar szövetség rendszeresen rendez nagy nemzetközi versenyeket, s ezt a tapasztalatot a SUP-vb-vel kapcsolatban is kamatoztatni fogja” – fogalmazott José Perurena, az ICF elnöke.

A világbajnokságon három osztályban mérkőzhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.

Forrás: mti.hu
Fotó: sportfaktor.hu

Kapcsolódó

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom