Kábítószer-kereskedők kerültek a bíróság elé Siófokon

Kábítószer-kereskedők kerültek a bíróság elé Siófokon

Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség négy elkövetővel szemben. Közülük ketten kereskedtek a pszichoaktív szerekkel, ketten pedig fogyasztóként álltak a bíróság elé.

Az egyik 33 éves vádlott 2020 szeptemberétől kezdve rendszeresen értékesített alkalmanként nagyobb mennyiségű kábítószert Siófokon a 46 éves társának, aki azt részben elfogyasztotta, részben pedig továbbadta saját ismerőseinek, többek között egy 35 éves férfinak is, aki abból szintén fogyasztott. A negyedik, 30 éves vádlottnak azért kell felelnie, mert a lakóhelyén tartott házkutatás során a nyomozók csekély mennyiséget meghaladó új pszichoaktív anyagot találtak, és a vele szemben alkalmazott drogteszt is pozitív eredményt adott.

A siófoki rendőrök végül 2021 májusában elfogták és őrizetbe vették a kábítószert értékesítő két férfit, akiknek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte. A kábító hatású anyagokat fogyasztó társaik szabadlábon védekeznek.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő kábítószer kereskedőkkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására, míg az egyik fogyasztóval szemben felfüggesztett börtönbüntetés, a másikkal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – adta közre a honlapján Magyarország Ügyészsége.



Forrás: Magyarország Ügyészsége
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajk
Elolvasom

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára. - - Az előzetes hírekkel
Elolvasom

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom