Kajakost kellett menteni a viharjelzés alatt

A férfi a II. fokú viharjelzés ellenére volt a vízen – olvasható a police.hu-n.

A rendőrség ügyeletére október 29-én, kora délután érkezett bejelentés egy kajakosról, aki az Alsóőrs előtti vízterületen felborult és önerejéből nem tud visszaszállni a sporteszközre.

Az egyenruhások a helyszínre siettek, ahol a bajbajutottat a kajakkal együtt a szolgálati kisgéphajóba segítették, majd biztonságban a partra vitték. A 49 éves férfivel szemben a víziközlekedési szabályok megsértése miatt szabálysértési feljelentést tettek.

Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni kell egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzésnél a lámpa percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorlás hajók kivételével).

A viharjelzés figyelembevételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a tó vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenes 1817-es segélyhívó telefonszámon!


Kapcsolódó

„Merj álmodni, merj élni” – egy személyes történet, amiből megszületett a Paloznaki Jazzpiknik

Miért vág bele valaki ismeretlen vagy nehéz helyzetekbe, amikor a siker esélye alig egy százalék? Hogyan le
Elolvasom

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom

Bakonyi betörés, baranyai bukás – megint forró nyomon voltak a rendőrök

Épp a zálogházban adta le a pécsi testvérpár az ékszereket, mikor a rendőrök elfogták őket - adta közre a p
Elolvasom