Káprázatos fényoszlopokat fotóztak a Balaton felett

Káprázatos fényoszlopokat fotóztak a Balaton felett

Nem mindennapi látványt kaptak lencsevégre a hétvégén. Időjárási körülmények különleges együttállása szükséges ahhoz, hogy a fantasztikus fényoszlopok megjelenjenek.

Szerencsére adottak voltak a feltételek, így a Balatonnál, valamint a Velencei-tónál elhelyezett webkamerák is megörökítették a ritka légköri jelenséget, a tündérmesékbe illő fényoszlopok megjelenését, melyekből akár tucatnyi is feltűnt este 7 és fél 10 között.

Ez a fényjelenség általában napkelte vagy napnyugta körül látható, és a nagyobb méretű lapkristályok felületéről visszaverődő fény hozza őket létre. Tehát nem fénytörés okozza, hanem visszaverődés. Időnként a naposzlop melléknapok kíséretében jelenik meg (HaloSim). A naposzlopok hossza általában 5-10°, de kedvező feltételek mellett ennél nagyobbak is lehetnek. Színük a környező égbolt színével lesz azonos, mivel a kristálylapok csak megváltoztatják a fénysugár útját, de nem bontják a fényt színeire. Hasonló oszlopok éjszaka is megjelenhetnek, ekkor értelemszerűen nem a Nap, hanem a Hold vagy valamely fényesebb égitest (pl.: Vénusz) felett lesznek láthatóak.



Kapcsolódó

19-39 centis hó várja a síelőket az eplényi sípályán

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt
Elolvasom

Magasan látszanak stabilizálódni a veszprémi ingatlanok árai

A város ingatlanjainak négyzetméterára egyértelműen az országos átlag felett helyezkedik el. - - A mag
Elolvasom

Megbírságoltak egy férfit, aki besétált a Balaton jegére

Helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök egy 23 éves férfira, aki a mólótól több száz méterre besétált a Ba
Elolvasom