Karanténkomplexummá alakítják a balatongyöröki Kastély Hotelt

Karanténkomplexummá alakítják a balatongyöröki Kastély Hotelt

Hat éve állt üresen a kastélyszálló Balatongyörökön, de egy hete intenzív munkálatok indultak meg az épületben. Az ingatlan karanténné alakításának hétfőig kellett volna befejeződnie, de a folyamat még javában zajlik. Többek között erről is nyilatkozott Biró Róbert polgármester a hirbalaton.hu-nak.

Balatongyörök pár éve állami segítséget kért a helyi védettséget élvező volt kormányüdülő, a Kastély Hotel megmentéséhez, miután bezárták az addig eredményesen üzemelő ingatlant, a felújítására nem került sor, és az állami vagyonkezelő többször is sikertelenül próbált túladni rajta. A település a feldarabolástól féltette leginkább a közel 15 ezer négyzetméteres területtel, 48 szobás főépülettel és 20 faházzal rendelkező tó-közeli komplexumot, ahová egy nemzetközi művésztelepet álmodott, és amit kész lett volna átvenni üzemeltetésre az államtól, de nem kapta meg.

Rohamtempóban dolgozó munkások lepték el az üdülőt

A koronavírus miatt kialakult helyzetben jól jött az üres ingatlan a szükségessé váló állami intézkedésekhez, és sor kerül a felújítására is. A polgármester beszámolója szerint több tucat teherautó jár-kel egy hete a településen, mintegy száz ember dolgozik feszített tempóban; festenek, felújítanak, kertészkednek, és a régi bútorokat konténerekbe dobják.

Biró Róbert azt is elmondta, nem kapott eddig semmiféle tájékoztatást, és a Belügyminisztériumnak március 17-én elküldött levelére sem érkezett még válasz a Kastély Hotellel kapcsolatban, így az információi az ingatlannál dolgozóktól származnak. Tudomása szerint a konyhát is beindítják, hogy teljes körű ellátást biztosítsanak a külföldről való hazatérés, vagy megbetegedés miatt elkülönítendő, kórházi kezelésre nem szoruló személyek számára.

–  Örülünk, hogy a több öt éve elhanyagolt ingatlant rendbe hozzák, és a lakosság többsége megértően fogadja azt is, hogy karantén céljából – fogalmazott a polgármester.  Egy őrzött objektumtól nem tartanak annyira, mint a szabályokat be nem tartó, a nyaralójukba mindenhonnan hirtelen leköltözőktől – fűzte hozzá. Balatongyörök mintegy 2 ezer ingatlanjának mindössze negyedében élnek állandó lakosok, a többi nyaralóként funkcionál, így ez a jelenség fontos kérdéseket vethet fel az ellátásban – véleményezte.

Fotó: deluxe.cafeblog.hu

Kapcsolódó

Ez a csoda lett a Balaton sütije 2025-ben

A balatongyöröki Promenád Kávéház „Hableány” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2025 címet, míg a „B
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Ha a balatonföldváron működő kelták hagyatékáról beszélünk már maga a város neve is beszédes. A kései vasko
Elolvasom

Már a vízimentők is mind a négy évszakban jelen vannak a Balaton – itt vannak az idény statisztikái

A tó körüli turizmus a hűvösebb hónapokban is kezdi egyre inkább megvetni a lábát, így a vízimentőknek is a
Elolvasom