Kedvezőbbé tették a borravaló adózását

Kedvezőbb lett a borravaló adózása idén, ugyanis a korábbinál több esetre érvényes az adómentesség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Januártól már nemcsak a vendégtől kapott borravaló adómentes, hanem az is, amelyet a vendéglátó egység üzemeltetője ad. Ehhez azonban olyan nyilvántartást kell vezetni, amelyből kiderül, hogy ki mikor mennyit kapott, vagyis minden adatot fel kell tüntetni, ami a kifizetést igazolja – írták.

Hozzátették, hogy az átutalásos vagy bankkártyás fizetésre szintén ez a szabály érvényes. Tehát a közlemény szerint az így fizetett borravaló is csak akkor adómentes, ha arról egyértelmű nyilvántartás készült – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Új komolyzenei koncertsorozat indul Siófokon

Az első hangversenyt október 17-én tartják. - - Teleki Miklós zongorázik, Kiss László verseket mond: e
Elolvasom

Rendszám nélküli autót vezetett egy nyolcéves gyerek Sümegen

Az anya ellen eljárás indult. - - Egy rendszám nélkül közlekedő autóra lettek figyelmesek a rendőrök S
Elolvasom

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom