Kennelből szabadult kutyák haraptak össze egy nőt Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a kutyái megharapták egy gyalogos lábait – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a terhelt két keverék ebet tartott a Siófokhoz közeli településen. A vádlott a kutyák számára a kerítéssel körbe nem határolt ingatlan udvarán kialakított egy kennelt, azonban az építmény nem volt alkalmas a biztonságos elkülönítésre, mivel az állatok ki tudtak szökni.

Az ebek 2025 júniusában a kennelből kiásták magukat és az utcára futottak, ahol rátámadtak a gyalogosan közlekedő sértettre. A kutyák a nő lábait több helyen megharapták, majd visszamentek a vádlott udvarára.

A sértett az ebek harapásai következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

A Balatonban hagyott karók eltávolítására összefogást kezdeményeztek a vízipolgárőrök

A veszélyforrást jelentő, tómederben hagyott számtalan karó eltávolítására kezdeményezett társadalmi összef
Elolvasom

Jelentős egyenlőtlenségek vannak a nettó munkajövedelmekben Magyarországon

Jelentősek a jövedelmi különbségek Magyarországon településtípustól és földrajzi elhelyezkedéstől függően,
Elolvasom

Újabb zalai dílerek rendőrkézen

A nyomozók drogterjesztőkre csaptak le az elmúlt hetekben Zala megye több településén. Folyamatban lévő bűn
Elolvasom