Kerékpárút épült Kéthely és Balatonmáriafürdő között

Befejeződött a kerékpárút építése a Somogy vármegyei Kéthely és Balatonmáriafürdő között, a 465 millió forintos beruházás utolsó ütemének műszaki átadására hétfőn került sor – tájékoztatta Kéthely önkormányzata az MTI-t.

Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósult fejlesztés a mintegy 3 kilométernyi kerékpárúton kívül járdák, padkák építését, kerékpársávok kijelölését, a kerékpáros átkelőket érintő közvilágítás-fejlesztést és egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetést is magában foglalta.

A kerékpárút érinti Balatonújlakot, Balatonkeresztúrt, és meglévő kerékpáros hálózatokat kapcsol össze, mivel északon csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz, délen a Marcali-Kéthely kerékpárúthoz – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Jégről mentési és airboat gyakorlatot tartottak a vízimentők Keszthelyen

2026 január 11-én, vasárnap jégről mentési gyakorlatot tartottak Keszthelyen, a mólónál, a Vízimentők Magy
Elolvasom

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a hazai turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma me
Elolvasom

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom