Késelésbe torkolott egy szerelmi háromszög Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki barátnője volt párját szúrta meg egy veszekedés során – számolt be az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint a sértett párkapcsolatban állt alkalmazottjával, akivel a szakításuk után a vádlott alakított ki szerelmi viszonyt.

A sértett 2024 júniusában a Balaton-partra autózott, majd a gépkocsiban ülve italozni kezdett, miközben a magánéleti és munkahelyi kapcsolatukról több szöveges üzenetet írt volt párjának, aki ekkor a vádlott társaságában szintén a Balaton-parton tartózkodott.

A vádlott és a nő nehezményezte a sértett üzeneteit, ezért közösen felkeresték a másik férfit, akivel szóváltásba keveredtek, majd a két férfi között dulakodás alakult ki. Ennek során a vádlott egy kb. 6 cm pengehosszúságú bicskával bal bordaív-tájékon szúrta a sértettet.

A sértett ezután egy járókelőtől kért segítséget, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget. A férfit ért szúrás végül 2-3 hét gyógytartamú sérülést okozott, azonban az elkövetés körülményei alapján fennállt a közvetetten életveszélyes állapot. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását próbaidőre függessze fel.


Kapcsolódó

Szeptemberre lefékezett a lakbérek emelkedése a KSH szerint

Augusztusban még országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz kép
Elolvasom

Magyar Emlékponttá avatták a Veszprémi Várbörtönt

Az ikonikus épület 2003-ig funkcionált börtönként egészen a 17. századtól. - - Ünnepélyes keretek közö
Elolvasom

Konferenciát tartottak a Kis-Balaton védetté nyilvánításának negyvenéves évfordulóján

Konferenciát tartottak a Kis-Balaton védetté nyilvánításának negyvenéves évfordulóján Keszthely-Fenékpusztá
Elolvasom