Kevesebb a kárókatona a Balatonnál

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai minden részletre kiterjedően vizsgálják a balatoni állományt és annak alakulását.

A nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) vizes élőhelyeink közösségi jelentőségű halfogyasztó madaraiként komoly jelentőséggel bírnak mind a halgazdálkodás, mind a természetvédelem résztvevői számára. A BLKI intézetében élőhelyhasználatuk, mozgásmintázatuk feltérképezésére a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított projektben az állomány alakulást is nyomon követik mind fészkelési, mind telelési időszakban – írja weboldalán a BLKI.

Az utóbbi években a balatoni fészkelőállományban folyamatos csökkenés tapasztalható. Az okok feltárásának részeként az idei szokásos fiókagyűrűzés során a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézet munkatársaival mikrobiológiai mintavételezést is végeztek virológiai és bakteriológiai vizsgálatokhoz. Az akció mindig emberpróbáló feladatai mellé illesztve – bár a kollégák számára 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel tűzdelve – ez is gördülékenyen zajlott. Összesen 14 fészekalj 41 fiókájából tudtak mintát venni. A NÉBIH által koordinált madárinfluenza monitoring keretében lezajlott vizsgálatok negatív eredményt hoztak, csakúgy, mint az Egy Egészség Intézetben a multirezisztens baktériumokra irányuló vizsgálatok. Ezutóbbi eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy az itt költő kormoránok szerepe a közegészségügyi szempontból jelentős baktériumok terjedésében elhanyagolható, a mikrobiológiai jellegű antropogén szennyezés nem jelenik meg bennük. Az is valószínűsíthető továbbá, hogy az utóbbi években tapasztalt állománycsökkenésben a madárinfluenzának nincs szerepe.


Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom