Kiosztották a Virágos Magyarország elismeréseket: Zalakaros és Balatongyörök is díjat kapott

Kiosztották a Virágos Magyarország elismeréseket: Zalakaros és Balatongyörök is díjat kapott

Átadták a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott ünnepélyes díjkiosztón pénteken. A Balaton-régióból három település is részesült elismerésben. A 2022. évi, immár 29. alkalommal tartott díjkiosztón Debrecen, Makó, Zalakaros és Gyugy nyerte el a legvirágosabb település címet – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t. A Miniszterelnökség különdíját két kategóriában Cegléd és Balatongyörök érdemelte ki.

A Virágos Magyarország 2022-es győztesei között több mint 50 díj talált gazdára.
Az MTÜ ismertette: az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri.

A nagyvárosok kategóriájában Debrecen, a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül pedig Makó képviselői vehették át a fődíjat, míg Zalakaros lett a fődíjas ezer főnél népesebb kisváros, a legkisebb falvak közül pedig Gyugy lett a legvirágosabb település.
A Belügyminisztérium több díja között jutalmazta a legvirágosabb budapesti kerületet, amely idén a X. kerület lett. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíjával pedig Kecskemét és Telkibánya lett gazdagabb.

A közlemény szerint a szakmai zsűri általánosságban kiemelte, hogy az aszályos nyár ellenére érkezett rekordszámú pályázat is rámutat arra, mekkora jelentősége van a helyi közösségek számára a zöld környezet folyamatos fejlesztésének. A klímaváltozás hatásaira számos település reagál technológiaváltással, illetve a telepített növénykultúra megváltoztatásával. Egyre többen alkalmaznak egynyári virágok helyett évelőket, vagy fordítanak figyelmet a fásításra, de az esővíz felhasználására is mutattak jó példákat a települések.

Az ünnepségen megemlékeztek arról, hogy idén szeptemberben az Entente Floral Europe verseny balatonfüredi díjátadóján a nemzetközi zsűri elismerte Veresegyház, Orfű és Székesfehérvár környezetszépítés érdekében végzett munkáját.

A Virágos Magyarország, az ország legtöbb közösséget megmozgató és legpatinásabb környezetszépítő versenye 2023-ban ünnepli fennállásnak 30-ik évfordulóját, ebből az alkalomból számos érdekességgel készül majd a szervező bizottság a következő versenyidényben – jelezte az MTÜ.

Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: facebook.com/viragosmagyarorszag

Kapcsolódó

Újabb fejlesztéseket eszközölnek a balatoni vasútállomásokon

A következő szakaszba lép a Balaton vasúti infrastruktúrájának modernizációja. - - A projektek célja,
Elolvasom

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom