Kiránduló nőt erőszakoltak meg egy Zirc melletti erdőben

Kiránduló nőt erőszakoltak meg egy Zirc melletti erdőben

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását – írja a police.hu.

Bejelentés érkezett a rendőrségre július 26-án a déli órákban, hogy egy fiatal nőt a Zirc környéki erdőben megerőszakoltak, és elvették a pénzét.  A sértett elmondása szerint kirándult, amikor egy számára ismeretlen férfi útját állta, megtámadta, a kezeit hátrakötötte, és egy nála lévő szikével megfenyegette. Ezután az egyik vadászleshez vitte, ahol megerőszakolta, és elvette több tízezer forintját.

A veszprémi rendőrök széles körű adatgyűjtésének eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. A 49 éves férfit még aznap délután kézre kerítették. Ezután előállították, és – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Lebontották a veszprémi kályhás-házat

A régóta omladozó épületnek pár óra alatt hűlt helye maradt. - - Múlt hétfő reggel elkezdték, délután
Elolvasom

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom