Kókler bádogos húzkodott le időseket Veszprém vármegyében

A két sértett kára megtérült a kontár munkavégzés után – írja a police.hu.

Egy idős asszony hozzátartozója tett feljelentést a rendőrségen 2025. február 28-án, mert a bakonyi kis faluban élő édesanyját ismeretlen elkövetők 240 ezer forinttal megkárosították. Aznap délután két ismeretlen férfi jelent meg a 88 éves nő házánál azzal az ürüggyel, hogy a szomszédban dolgoznak, és látják, hogy az épület teteje javításra szorul. Azt ígérték, a munkát megcsinálják párezer forintért, amíg a néni főz nekik egy kávét. A hátsó oromdeszkára felcsavaroztak három bontott fémlemezt, majd 300 ezer forintos munkadíjat követeltek. Az idős asszony 240 ezer forintot adott át.

2025. március 3-án egy 83 éves veszprémi nő házánál is megjelent csatornatisztítás ürügyével három házaló bádogos. Munkadíjként 200 ezer forintban egyezett meg a vállalkozóval, amelyet az egyórás munkáért az idős nő át is adott. Később azonban észlelte, hogy a szobában a szekrényben tartott félretett pénze – 1 millió forint – eltűnt, ezért bejelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás során ugyanarra a „vállalkozóra” terelődött a gyanú mindkét bűncselekmény esetén. A 29 éves román állampolgárságú férfival szemben a Veszprémi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki és a rendőrök 2025. április 9-én Somogy vármegyében elfogták.

A férfit előállították és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség lefoglalt tőle több százezer forintot, melyet a sértettek visszakaptak.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

A meleg miatt kialakulóban van a “szieszta-kultúra” a Balatonnál

A hőség miatt egyre több turista választja a déli napozás helyett a kora reggeli és késő esti programokat a
Elolvasom

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás a Balaton-parti településen

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás múlt héten a Balaton-parti településen, abban az épü
Elolvasom

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén

Badacsony ismét a kéknyelű fővárosává vált: közel harminc borászat részvételével, exkluzív dűlőtúrákkal, ga
Elolvasom