Kompenzálja a veszprémi klub a kézilabda bérleteseket

Kompenzálja a veszprémi klub a kézilabda bérleteseket

Csík Zoltán, a Telekom Veszprém vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a kézilabda klub mindent megtesz azért, hogy kompenzálhassa bérletes rajongóit. Erről a Sport TV Kézivezérlés Extra című műsorában beszélt.

Veszprémben a játékosok fizetését illetően már megállapodásra jutottak, 25 százalékos csökkentéssel és az euró árfolyamának 330 forintban fixálásával. Csík Zoltán elmondta azt is, hogy más költséghatékonysági intézkedéseket is bevezetnek a jövőben, ami a menedzseri díjakat és az idény végi játékos prémiumokat illeti.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy komolyan dolgoznak azon, hogy bérleteseik ne maradjanak kompenzáció nélkül.

„Mindent megpróbálunk, mert nyilván méltánytalan a helyzet. Én tudom, hogy van olyan nyugdíjas, aki az utolsókat kuporgatja össze, hogy el tudjon jönni és meg tudjon venni egy bérletet. Ez a szociális érzékenység nem veszett ki belőlünk, megpróbáljuk a legtöbbet kihozni belőle.” – nyilatkozta a helyzetről.

Kapcsolódó

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom