Közel 10 millió forintot szerzett az enyingi kábítószer-kereskedő páros

A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy enyingi párral szemben, akik – a vád szerint – a visszatérően tőlük vásárló fogyasztói körben közel 10 millió forint értékű kábítószert értékesítettek – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint az Enyingen élettársként együtt élő vádlottak 2023. évtől kezdődően vásároltak nagyobb mennyiségben kábítószereket – elsősorban mefedront, illetve kristály és kati néven ismert kábítószereket – azzal a céllal, hogy azt a Siófokon és környékén kialakult vevőkörük részére értékesítsék.

A vádlottaknak több visszatérő vevőjük is volt: egyikük 8 millió forint értékben vásárolt kristályt, míg egy másik férfi több tételeben összesen 1 millió forintot fizetett 50 gramm kábítószerért. A vádlottak az illegális tevékenységükből közel 10 millió forint bevételre tettek szert.

Az elkövetők elfogására 2025 nyarán került sor, amikor a siófoki rendőrök Balatonvilágoson intézkedtek az autóval közlekedő párossal szemben, majd a gépkocsi átvizsgálása során a jobb első ülés alatt elrejtve megtaláltak közel 60 gramm kábítószer tartalmú anyagot.

A páros az eljárás nagyobb részében letartóztatásban volt, ugyanakkor az ügyészség egyezséget kötött a vádlottakkal a bűnösség beismeréséről, így a nyomozás gyorsan befejeződött. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a páros mindkét tagjával szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a kábítószer-kereskedelemmel szerzett jövedelem elvonása érdekében 5-5 millió forintos vagyonelkobzásra tett indítványt.


Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom