Közel egyhónapos irodalmi fesztiválnak ad otthont Balatonalmádi

Közel egyhónapos irodalmi fesztiválnak ad otthont Balatonalmádi

Jókai Mór és Esterházy Péter születésnapja között rendezik meg a Szabad a próza elnevezésű fesztivált Balatonalmádiban. A február közepétől április közepéig tartó rendezvénysorozat során egyebek mellett könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon, felolvasóesteken lehet majd részt venni – tájékoztatta az MTI-t a programot szervező balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár könyvtárvezetője.

Dankó Friderika elmondta, hogy a program a kétszáz éve született Jókai Mór születésnapján, február 18-án, a magyar széppróza napján indul, zárásként pedig a hetvenöt éve született Esterházy Péterre emlékeznek április 14-én, a magyar próza napján.

Mindkét napon felolvasást tartanak a könyvtár előcsarnokában, amelyre várják a jelentkezők regisztrációját – tette hozzá.

A fesztivált megelőzően, február 15-én, szombaton, a program felvezetéseként Karády Anna írónővel hallgathatnak meg egy beszélgetést az érdeklődők regényeiről, olvasmányélményeiről.

Óvodásoknak és kisiskolásoknak rajzpályázatot, a felsőtagozatosok, a középiskolások és a felnőttek részére novellaíró és videókészítő pályázatot hirdettek, az indulók akár saját telefonjaikkal készíthetnek kisfilmeket a két író szelleméhez és munkásságához köthető témákról, a pályaműveket március 3-áig várják – mondta a könyvtárvezető.

A Könyvfaló, nem csak gyerekeknek! címmel meghirdetett program során 25 magyar író művei közül lehet válogatni, a legszorgalmasabb olvasók jutalmat kapnak – mondta.

Hozzátette, vacsora-estek is várják a vendégeket a város néhány éttermében, ahol megkóstolhatják a Jókai és Esterházy Péter művei által ihletett ételsorokat. Többek között Jókai bablevest, Esterházy tortát, Esterházy rostélyost és Jókai kedvenc káposztás pogácsáját is feltálalják majd.

Dankó Friderika beszélt arról is, hogy a két író regényei alapján készült filmeket is műsorra tűznek, köztük Bán Frigyes rendezésében a Szegény gazdagok, Horváth Ádám rendezésében a Mire megvénülünk, Dargay Attila rendezésében a Szaffi, Gothár Péter, rendezésében a Tiszta Amerika című filmet, és az Érzékek iskolája című alkotást, melyet Sólyom András rendezett.

Ezen kívül irodalomterápiás foglalkozásba is bekapcsolódhatnak az érdeklődők Soponyai Ilona irodalomterapeuta vezetésével március 4-én és április 8-án.

Könyvbemutatók sora várja a fesztivál vendégeit, megismerhetik majd többek között Gráfik Imre A Monbréciától a Remete közig című könyvét, és Rehák Géza Vörös Riviéra – A Balaton a Kádár-korszakban című művét.

Közönségtalálkozó keretében beszélgethetnek a résztvevők mások mellett Kovács István színművésszel, Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok úszóval, Prőhle Gergely diplomatával és Esterházy Márton válogatott labdarúgóval – fűzte hozzá a könyvtár vezetője.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom