Különleges patakművészeti őrség az Eger-vízért

A felújított nagyvázsonyi várban tartott sajtótájékoztatót a Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló „Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján” című projekt kitalálója és vezetője, Márta István zeneszerző.

A Nagyvázsonytól Szigligetig tartó, 32 km hosszú Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, többek között valaha 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő 30 esztendei bauxitbányászat, egy – az 1987-ben szabálytalanul létesített – halastó és a klímaváltozás miatt a vízhozam ma már átlagosan csak mintegy 10 %-a a valahai bő vizű pataknak. A tavalyi aszályos esztendő miatt Pula és Kapolcs között teljesen ki is kiszáradt a meder.

A kisrégió településeinek önkormányzatai, civil szervezetei, iskolái a kultúra, a művészet, a tudomány és az oktatás segítségével hívják fel a figyelmet az élővizek fontosságára a jelen és jövő generációi számára.
Az áprilisban induló és októberig tartó „Eger-víz Napok” keretén belül 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára kerül sor Nagyvázsonyban, Pulán, Öcsön, Vigántpetenden, Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban, Hegyesden, Tapolca-Diszelben, Gyulakeszin, Kisapátiban, Nemesgulácson és Szigligeten. A patak és a források mellett fellép többek között a Duna Szimfonikus Zenekar Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány Kovács Bálint, a Trió Hollóének Hungarica Régizene Együttes.

A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD- Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa. A megnyitóra április 29-én kerül sor, amikor 11 kortárs alkotóművész – egy egyhetes alkotótábort követően – mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását Nagyvázsonytól Monostorapátiig, ezzel a Malmok Völgye túraútvonal egy szakaszát is népszerűsítve. A kiállítás ezek után szabadon lesz látogatható bárki számára.

Az „Eger-víz jövőjéért” címmel szemléletformálási projektek is születnek; elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe és lesznek jövőkép, vízmegtartási- és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást is tart a helyi lakosoknak a patakhoz való kapcsolatáról. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat is szerveznek „Malmok és kérészek” címmel. Április elsején a településeken patak melletti közös szemétszedés is lesz.


Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom