Különleges programokkal várják az érdeklődőket a Barlangok hónapja alkalmából

Az öt hazai Nemzeti Park területén fekvő barlangok kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket március végéig a Barlangoljunk! – március a barlangok hónapja elnevezésű programsorozat részeként. A látogatók többek között geotúrán, denevérlesen, valamint fotós túrán is részt vehetnek.

A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára emlékeztetett: immár kilencedik alkalommal hirdetik meg a márciusi programsorozatot a nemzeti parkokban.
    

A hazai nemzeti parkok közül a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Duna-Dráva Nemzeti Park, az Aggteleki Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park rendelkezik társadalmi hasznosítású barlangokkal, melyek kedvezményes és ingyenes túrákkal, máskor nem látogatható barlangokkal várják egész hónapban az érdeklődőket – mondta az államtitkár.
    

Budapest a barlangok fővárosának is tekinthető, hiszen nincs még egy olyan főváros, amely alatt ennyi és ilyen hosszúságú barlangjárat helyezkedik el – emelte ki Rácz András, aki hozzátette: jelenleg 174 ismert barlang húzódik a főváros alatt, melyek járatrendszere meghaladja 58 kilométert.
    

Magyarország legnagyobb, leghosszabb barlangja is Budapesten található: ez a Pál-völgyi-barlangrendszer, mely mintegy 32 kilométer hosszúságú – fogalmazott az államtitkár.
    

A barlangok megújulásra, regenerálódásra önmaguktól képtelenek, emiatt jó állapotuk fenntartása, vagy éppen természeti állapotuk javítása gyakran csak aktív természetvédelmi kezelés, gyakorlati beavatkozások révén valósítható meg – fogalmazott Rácz András.
    

A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóság területén, Budapesten fekvő Szemlő-hegyi barlangban minden márciusi pénteken az érdeklődők a mintegy 90 perces felfedező túrák részeként megtudhatják, hogy az egykori felfedezők hol jutottak be a barlangba, valamint a program keretében a budai barlangok világát bemutató 3D film is megtekinthető.
    

A Pál-völgyi-barlang kiépített szakaszain geológus szakvezető kalauzolja végig az érdeklődőket hazánk leghosszabb barlangján minden márciusi vasárnap. A mintegy kétórás túrák során a látogatók megismerhetik a budai termálkarszt kialakulását és jelentőségét, valamint bepillantást nyerhetnek a város alatt húzódó barlangrendszerek kutatásának történetébe.
    

A vidéki helyszíneken többek között az Abaligeti-barlangban március 10-én fotós szakvezető segítségével lesz lehetőség a cseppkövekben gazdag barlang képződményeinek fényképezésére. A Bükki Nemzeti Park területén található Szent István-barlangban szombaton és március 18-án a denevérek világát bemutató program lesz. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóságának szervezésében pedig pénteken és március 10-én a Koloska-völgyet, Jókai-kilátót és a látogatóközponttal kiegészült Lóczy-barlangot érintő, a természeti és kultúrtörténeti értékeket felsorakoztató útvonalon geotúra várja a látogatókat.
    

A “Barlangoljunk!” kampány 2014-es elindulása óta csaknem 30 százalékkal növekedett az idegenforgalmi hasznosítású barlangok látogatószáma, átlagosan félmillió regisztrált látogató érdeklődik évente a barlangok iránt. A program sikerét mutatja, hogy a Nemzeti Park igazgatóságok regisztrált látogatóinak csaknem fele barlangi bemutatóhelyekre vált belépőt, vagy veszt részt ilyen szakvezetésen, programon – közölték a szervezők.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom