Lassan érkezhetnek a hibrid vonatok a Balatonra is

Lassan érkezhetnek a hibrid vonatok a Balatonra is

A MÁV-START Zrt. ötven darab új hibrid vonat beszerzésére írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást. Az elektromos járművek fokozatosan ütemezve érkeznének, amiből első körben húsz 200 ülőhelyes motorvonat állna szolgálatba 2023-24-ben – írja közleményében a MÁV.

A MÁV-START elkötelezett a rendkívül költséges és környezetszennyező dízelvontatás érdemi hányadának kiváltására zéró emissziós villamos motorvonatokkal. A kettős üzemű motorvonatok beszerzésével a járműállomány környezetvédelmi hatékonyságának jelentős javítása érhető el, az energiahatékonyság növelésével országos szinten is érzékelhető mértékben csökkenthető a jelenlegi emisszió szintje. A rendkívül elöregedett távolsági-regionális és interregionális hálózaton közlekedő eszközpark is megújulna: az elmúlt években, ebben a szegmensben zömében csak járműkorszerűsítések történtek, továbbá a Budapest elővárosából felszabaduló korszerű, illetve korszerűsített eszközök átcsoportosításával nyílt lehetőség szolgáltatásfejlesztésre. A számítások alapján jelentős, éves szinten összesen 3,6 milliárd (járművenként átlagosan 73 millió) forint közvetlen költségmegtakarításra is számítani lehet.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a tavalyi év legnagyobb hosszban megvalósult vasúti fejlesztésével, a több mint 46 kilométeres Mezőzombor-Sátoraljaújhely szakasz korszerűsítésével a hazai villamosított vonalszakaszok teljes hálózathoz viszonyított aránya 41 százalékra nőtt, szeretnék, hogy a következő uniós ciklusban ez az arány mielőbb megközelítse az 50 százalékot.

“Néhány éven belül mindenütt a népszerű motorvonatok szállítják az utasokat Budapest elővárosában, térnyerésük minden bizonnyal kedvező fogadtatásra találna a távolsági, regionális forgalomban is” – tette hozzá.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a kettős üzemű motorvonatok alkalmazási helye erősen függ attól, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. villamosítási tervei hogyan valósulnak meg. Amíg a Balaton északi partján futó vonal csak Balatonfüredig van villamosítva, az első ütemben beszerezni kívánt 20 jármű fele a 29-es vonalon közlekedne. A másik kezdőprojekt a Budapest–Lajosmizsei vonal lehetne. Itt komplex rekonstrukció történhetne, több ütemre tagolt villamosítással, azaz már akkor korszerű hibrid járművek közlekedhetnének ott, amikor még csak a pálya egy szakaszán lenne felsővezeték.

“A további terveinkben a Győr-Szombathely, a Miskolc–Ózd, az Esztergom–Komárom, a Győr–Keszthely–Kaposvár–Pécs és a Szolnok–Hatvan–Somoskőújfalu vonalak szerepelnek” – közölte Homolya Róbert.

A tervek szerint hitelből finanszírozza a vasúttársaság a beszerzést. A beszerzést a vasúttársaság hitelből tervezi megvalósítani.


Forrás: hirbalaton.hu Fotó azonnali.hu

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom