Lassan zárul a licit a balatonberényi gyermeküdülőre

Lassan zárul a licit a balatonberényi gyermeküdülőre

A vagyontörvény megóvja a gyermeküdülőket attól, hogy magánkézbe kerüljenek? – teszi fel a költői kérdést a nyugat.hu cikke egy régebben elhangzott ígéretre visszacsatolva. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverési oldalán 528 millió forintos kikiáltási áron lehet licitálni az ingatlanra május 25-ig.

A volt balatonberényi gyermeküdülőt 2012. január 1-ével vette el az állam a Vas megyei önkormányzattól, annak egész intézményhálózatával együtt – fogalmaz a nyugat.hu.

Két hónappal az államosítás után, 2012. március elején Szombathely jelenlegi polgármestere, Nemény András, aki akkor országgyűlési képviselő volt, kérdést tett fel a parlamentben a gyermeküdülő sorsáról.

Emlékeztetett rá, azzal indokolták a lépést, hogy az állam majd jó gazda lesz, de látszik, hogy ez nem így van – mondta. Hozzátette, a Vas megyeiek összefogásából, munkájából épült az üdülő, ahol az állami gondozottak és a fogyatékkal élők ingyen nyaralhattak.

Feltette a kérdést, mi lesz a sorsa a gyermeküdülőnek, és javasolta, hogy az ingatlant kapja meg Szombathely, az önkormányzat újra a gyerekek nyaraltatására fogja használni.

Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki azt mondta, senkinek sem kell félnie a tulajdonosváltás miatt. Kijelentette, az Erzsébet-program keretében ugyanúgy tudnak nyaralni a gyerekek, mint korábban. Azt is mondta, hogy eddig a pusztulás, a bezárás, az áron aluli értékesítés jellemezte az ilyen üdülőket, mert az új vagyontörvény megóvja ezeket az üdülőket attól, hogy magánkézbe kerüljenek.

Ehhez képest a balatonberényi gyermeküdülő összesen három évig, 2012-2015-ig működött üdülőként az Erzsébet-programban. 2016-ban már nem szerepelt az Erzsébet-táborok között.

Az üdülő öt évig kihasználatlanul állt, május 10-én hirdették meg árverésre. Az üdülő volt strandja nem szerepel az ajánlatban, az árverés meghirdetése után két nappal összesen fél órát kaptak az érdeklődők, hogy megnézzék az ingatlant, a pályázónak 131 millió 940 ezer forint árverési biztosítékot kell letennie a licitálás előtt.

A kikiáltási ár 528 millió forint, a licitlépcső egymillió forint.

Így már biztos, hogy a Vas megyei gyerekek számára elveszik a berényi üdülési lehetőség, hiába tervezte a jelenlegi szombathelyi városvezetés, hogy visszaszerzi az ingatlant az államtól – olvasható a nyugat.hu-n.



Fotó: egykor.hu

Kapcsolódó

Az alsóörsi Bitang Burger is felkerült a Gault&Millau listájára

A Balaton régió egyetlen hamburgerezőjeként kapott elismerést a tíz év után visszatérő Gault&Millau nem
Elolvasom

Új csúccsal zárta az idei személyhajózási idényt a BAHART

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) november 2-án zárta a 179. személyhajózási idényt, és az eddig összesíte
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Thury-vár, Várpalota

Várpalota vára – nomen est omen – a szénbányászatáról is ismert bakonyalji település éke és szimbóluma. A k
Elolvasom