A kerékpársport szerelmesei már készülnek május 1-jére: a Balatonfondo idén is több ezer indulót vára Balaton-felvidék legszebb útvonalain. A hivatalos pályabejárás április 5-én verőfényes napsütésben, emelkedőkkel, izgalmas hegyi hajrákkal és kiváló társaságban zajlott le – megadva az alaphangot az év egyik legjobban várt bringás eseményéhez – írja az Index.
Április 5-én több tucat bringás részvételével zajlott a 2025-ös KÉSZ Group Balatonfondo pályabejárása, amelyen a rövid és hosszú táv indulói is megismerhették az idei verseny útvonalát, tájékoztattak a szervezők. A sportos napot Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke nyitotta meg. Ezt követően Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Hoffer Márton, a lebonyolító Fillari Budaörs Team képviseletében ismertette a bejárás részleteit.
A kerékpárosokat két hegyi hajrá is várta: az egyik a méltán híres Gellán, a másik a hosszú táv résztvevőinek Mencshely előtt adott lehetőséget a megmérettetésre. A bringások kitettek magukért – a szervezők minden teljesítményre büszkék, és ezúton is gratulálnak a résztvevőknek.
A Balatonfondo 2025-ben immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre. A Balaton-felvidéken haladó útvonal nemcsak felejthetetlen tájat és kihívást kínál, hanem a Giro d’Italia magyarországi nagyrajtjának emléket állítva fontos helyet foglal el a hazai kerékpársport eseményei között. A verseny központja idén is Balatonfüred ikonikus Vitorlás tere, ahol nemcsak a rajt és a cél kap helyet, hanem a gyerekeknek szóló programok is: sprintverseny a legkisebbeknek, valamint ügyességi pálya a 7–14 éves korosztálynak.
A pályabejáráson több neves sportoló is részt vett: Parti András olimpikon hegyikerékpáros, Buruczki Szilárd 19-szeres magyar bajnok, és Szalontay Sándor pályakerékpáros, aki most az országúti kihívásnak is nekivágott a hosszú távon. Mindhárman komolyan veszik a Balatonfondót – ketten már visszatérő vendégek, míg Szalontay idén először áll rajthoz a rendezvényen, amelynek még nyitott a nevezése.
A verseny hivatalos nagykövete, Valter Attila nem tudott ugyan részt venni a pályabejáráson, minden eddigi és leendő nevező számára elérhetővé tett egy exkluzív edzéstervet, amely segít abban, hogy május 1-jén mindenki a legjobb formájában álljon rajthoz.