Majdnem 200 gumiabroncsot lopott egy férfi a felmondási ideje alatt Siófokon

A fóliával letakart biztonsági kamerák ellenére a nyomozók hamar a tettesek nyomára akadtak.

A Siófoki Járási Ügyészség minősített sikkasztás bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival és fiatalabb társával szemben, akik alig két hét alatt több millió forint értékű gumiabroncsot szereztek meg abból a raktárból, ahol az idősebb vádlott dolgozott – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat lényege szerint a raktári segédmunkásként dolgozó férfi 2023 májusában felmondott egy gumiabroncs nagykereskedő cégnél, azonban távozása előtt még elhatározta, hogy a felmondási idő alatt lopni fog a rá bízott termékekből.

A férfi ennek során három alkalommal is kivárta, amíg a többi dolgozó a munkaidő végeztével elhagyja a raktárat, majd miután a biztonsági kamerákat fóliával letakarta, egy targoncával nagy mennyiségű gumiabroncsot rakódott fel a használtcikk kereskedéssel foglalkozó társa által vezetett teherautóra, aki vállalta, hogy a zsákmány elszállításában és értékesítésében is segíteni fog neki.

A páros ezzel a módszerrel alig két hét alatt közel 200 darab gumiabroncsot sikkasztott el több mint 4,5 millió forint értékben. A siófoki rendőrök a nyomozás alatt több helyszínen tartottak kutatásokat, melynek során összesen 84 darab bűncselekményből származó gumiabroncsot foglaltak le, így sértett kárából 2,8 millió forint megtérült.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szemben börtönbüntetés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom

Kaposvár új víztermelő kutakat létesít vízellátása biztonságának növeléséért

Két új víztermelő kút létesítését jelentette be Kaposvár polgármestere a helyi vízellátás biztonságának növ
Elolvasom

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom