MÁV: idén újra kigördül egy karácsonyi fényekbe öltöztetett V43-as mozdony

Az ünnepi időszak alatt az ország szinte minden villamosított fővonalán látható lesz a feldíszített V43-as mozdony, amely első útján csütörtök este a Budapest-Záhony vonalon közlekedik Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza érintésével – közölet a MÁV kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

 A közlemény szerint a mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 350 méter hosszú fényfüzér díszíti.
    

A “Fény Szili” aktuális napi útvonala az alábbi oldalon lesz elérhető: https://www.mavcsoport.hu/ismet-utra-kel-feny-szili.
    

A mozdony történetéről a MÁV felidézte, hogy a villamosítás terjedésével szükségessé vált egy nagysorozatú villamosmozdony építése.
    

1960-ban – folytatták – egy szilícium-egyenirányítós (erről kapta elnevezést) mozdony licencét megvásárolva indult el a Szilik azóta is tartó pályafutása.
    

Az első hét mozdonyt a németországi Essenben gyártották, de a V43 1008 pályaszámú mozdony már Magyarországon, Budapesten készült. A mozdonyok villamos részét a Ganz Villamossági Művek, járműszerkezeti részeit a Ganz-MÁVAG gyártotta. 1963 és 1982 között közel 400 mozdonyt állítottak üzembe. Az idők során több felújításon és átalakításon estek át, így jöttek létre a 2000-es Papagáj és a 3000-es Cirmos Szilik – áll a kommünikében.
    

A MÁV beszámolt arról is, hogy idén nemcsak a nagyvasúti vonalakon van lehetőség fényvonatokkal utazni.
    

A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, ahol két feldíszített vasúti kocsi gondoskodik az ünnepi hangulatról. Közülük az egyik külső világítást is kapott, így igazi fénykocsiként fut a síneken. Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik a téli szünet végéig mindennap közlekednek: általában a menetrendben meghirdetett hagyományos személyvonatokban lehet ezekkel a hangulatos járművekkel utazni, melyek óránként indulnak a végállomásokról – írták.
    

A közlemény szerint a MÁV-START elindította a Fényvonatot a Balatonfenyvesi kisvasúton is. A különleges fényekben pompázó járművekkel január 3-áig lehet utazni mindkét vonalon.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom