Megbillent a Balaton, 19 centis volt a kilengés

Megbillent a Balaton, 19 centis volt a kilengés

Bár az ilyen jelenségek tény, hogy nem túl gyakoriak, de nagyobb kilengések is előfordultak már a Balatonon, például 2020-ban.

Az olykor viharos déli-délnyugati szélben megbillent egy kicsit a Balaton víztükre pénteken. A tó átlagos vízállása február 9.-én reggel 125 centimétert mutatott. Ehhez képest délben a tó észak-keleti részén fekvő Balatonfűzfőn 139 centiméter, míg a nyugati medencében Keszthelyen és Balatonmáriafürdőn csak 120 centiméter volt a vízállás – derült ki a vizugy.hu adataiból, melyet a hirbalaton.hu szemlézett.

Pontosan négy éve, 2020. február 10-én a 12 órakor mért adatok szerint 81 centiméternyi különbség volt a keszthelyi és a balatonfűzfői vízszint között – számolt be az esetről az infostart.hu is.

Balatonfűzfőn akkor 154 centiméteres, Keszthelyen pedig 73 centiméteres volt a vízállás, vagyis a tó víztükrének ritka, kelet-nyugat irányú megbillenése miatt 81 centiméteres volt az eltérés a keleti és az észak-nyugati vízszint között – írja a portál.


Forrás: hirbalaton.hu / infostart.hu
Fotó: infostart.hu

Kapcsolódó

Újabb jövőbemutató nevek a legendás hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között

Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 202
Elolvasom

Nívós nemzetközi díjat szerzett a varjaskéri templomrom és egy balatonfüredi apartmanház is

Egy Szlovéniában tartott rangos építészeti gálán egy balatonfüredi apartmanház és a varjaskéri templomrom f
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pálos emlékhely, Badacsonytomaj

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a középkorban rendkívül aktívan működött a Balaton partjain. Sz
Elolvasom