Megjelent a vörös mocsárrák a Balatonban, ez pedig komoly következményekkel járhat

Megjelent a vörös mocsárrák a Balatonban, ez pedig komoly következményekkel járhat

A faj először ütötte fel a fejét a Balaton vízrendszerében.

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására – írja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park weboldala.

Ebben nagy szerepe van az emberi felelőtlenségnek, tudatlanságának, hiszen számos természetes vízbe bekerült, főleg a kevésbé jártas hobbi állattartóknak köszönhetően. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – ami magában foglalja Veszprém, Zala vármegyét és Somogy vármegye Balatonhoz közeli, északi részét –, napjainkig nem volt ismert a vörös mocsárrák előfordulása. Az Igazgatóság és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet munkatársai idén októberben azonban mind a Balatonban és annak vízrendszerében, mind a Séd vízrendszerben is kimutatták a vörös mocsárrák jelenlétét, ami komoly aggodalomra ad okot.

A vörös mocsárrák a hazai viszonyok között is igen jól érzi magát. Az eddigi hazai előfordulási helyein is gyors terjeszkedésbe kezdett. A mocsárrák egy igen agresszív faj, ahol felbukkan, ott a vízi élőlények fajösszetétele gyorsan megváltozik. Azonban nem csak ezzel, hanem az általa hordozott kórokozók által is megtizedeli az őshonos tízlábú rákfajaink állományait. Jelen esetben a Bakony és Balaton térségében elsősorban a folyami rákra és kecskerákra jelent nagy veszélyt. Kiváló aljzatfúró, ezért az árvízvédelmi töltések, a zárt és felszíni csatornahálózatok gyengítésével is képes károkat okozni.


Forrás: bfnp.hu
Fotó: bfnp.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom

Felújítva látható Makk Károly Liliomfi című alkotása Veszprémben és Balatonfüreden

A száz éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon
Elolvasom