Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon

Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte.

A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg. Kiemelte: oldaná a hobbi- és versenyvitorlázók közti vonalat, hiszen része a magyar vitorlás közösségnek a hobbivitorlázók közössége is.

Szólt a balatonfüredi Kékszalag Portról is, amelyet bárki felkereshet, és regisztráció után kajakok, kenuk, SUP-ok és vitorlás hajók bérlésére is van lehetőség.

Czunyiné Bertalan Judit, az észak-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az élhető Balatonhoz széles körű összefogásra és partnerekre van szükség. Ilyen partnerek a Balatonnál élők, a települések vezetői és országgyűlési képviselői akik közvetíteni tudják a lakosság igényeit a döntéshozók felé, valamint fontos partnerek a sportszervezetek és szövetségek is – tette hozzá.

Kijelentette: a szezonnyitó egyaránt szól azoknak, akik versenyszerűen sportolnak, és azoknak, akik hobbiként művelik a vitorlázást, de a tónál élőknek, és az odalátogatóknak is.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere megjegyezte: az idei évet a térségben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program határozza meg.

A polgármester a vitorlás szövetséget Balatonfüred stratégiai partnerének nevezte, akik évente több nemzetközi versenyt hoznak a városba, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Balatonfüredről indul a Kékszalag tókerülő verseny is.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt kérte a Balatonhoz látogatóktól, hogy óvják, vigyázzák a tavat, hogy száz év múlva is ugyanígy lehessen élvezni. Azt kívánta, hogy a 2024-es olimpiai év előtt sikerüljön a versenysportolóknak is megvalósítani céljaikat.

Vörösmarty Éva, a Veszprém vármegyei közgyűlés alelnöke az eseményen plakettet adott át a vármegyei értéktárba beválasztott Balatonfüredi Yacht Clubnak, amelyet Varga Lajos és Böröcz István vett át.

Az első ünnepélyes balatoni “vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat. A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba.

A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kell célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot – jelezte honlapján a szövetség.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom