Megnyitotta kapuit a Györöki KultúrMorzsázó – Ahol a kultúra összehoz minket

Györöki KultúrMorzsázó programsorozat keretében március 1. és október 31. között Balatongyörökön közel 60 kisebb-nagyobb kulturális esemény kerül megrendezésre a település különböző helyszínein.

A képzőművészettel, irodalommal és zenével kapcsolatos interaktív programok a legkisebbektől kezdve (Zenés ölelő bölcsiseknek, Hangszersimogató előadások ovisoknak, GYIK nyári képzőművészeti workshopok gyerekeknek) a felnőttekig (Daloló Györök – kórus, Könnyen érthető jazz – nyitott kurzus, Tudod mit nézel? – bevezetés a kortárs képzőművészetbe, JazzFiesta koncertek, Györöki Nyári TárlatokÉn és a hangszerem – beszélgetéssorozat zenészekkel, Art Piknik – beszélgetéssorozat művészekkel, költőkkel, írókkal) mindenkinek kínálnak be- és kikapcsolódási lehetőséget, és hozzájárulnak a település, a térség kulturális fejlődéséhez.

Több ismert művészt is vendégül látnak az év folyamán. Pár név a teljesség igénye nélkül a közreműködők közül: 

Kautzky Armand színművész, Somogyi Győző grafikus, Parti Nagy Lajos költő, Fekete Kovács Kornél trombitaművész, Alapi István gitáros, László Attila gitárművész, zeneszerző stb. 



Kapcsolódó

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom