Megújulva tért haza a híres Badacsony hajó

Megújulva tért haza a híres Badacsony hajó

Május elsején kötött ki a badacsonytomaji kikötőben, megújult pompájában a Badacsony katamarán. A több, mint negyven éves múltra visszatekintő legendás hajó mostantól újjászületett formájában várja a vízi kirándulások résztvevőit – számolt be a balatontelevizio.hu.

A 400 férőhelyes hajót 1979. július 22-én avatták fel és állították forgalomba Fonyód és Badacsony között. Immár 42 éve szeli a Balaton hullámait a három katamarán típusú hajóból álló flotta értékes tagjaként! A tavalyi évben új külső festést kapott, idén pedig a 175. jubileum jegyében belső bútorzata is megújult, illetve a hajó ablakára hőálló üvegfólia került, amely az energiatakarékosabb üzemelést teszi lehetővé. Május 1-től már lehetősége van bárkinek új élményeket szerezni a Badacsony katamarán fedélzetén, hiszen a hétvégétől már a Fonyód-Badacsony vonalon megkezdte idei évi szolgálatát.

Május 1-től hétvégente már Balatonmáriafürdő-Balatongyörök-Szigliget-Badacsony útvonalon is közlekednek a települések közötti hajójáratok, illetve Balatonmáriafürdő kikötőből sétahajókon is vár mindenkit a Bahart. Szombattól a hét minden napján hajózhatnak a vendégek, a menetrend szerint közlekedő hajók Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon, a sétahajók pedig Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőkből május 1-től már minden nap közlekednek.



Kapcsolódó

Leállítják a védett erdők kitermelését

Leállítják a védett erdők kitermelését, és szigorítják az ipari szankciókat - írta Gajdos László élő környe
Elolvasom

Elindul Magyarország első hop-on hop-off borbusza a Balatonon

Az idei nyár egészen új perspektívába helyezi a Balaton északi partját. Útjára indul a 46° Balaton Borbusz
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom