Megválasztották az Év Balatoni Házát

Megvannak az Év Balatoni Háza építészeti pályázat győztesei. 23 pályamű érkezett be, amelyek közül a szakmai zsűri a nemrég felújított Castelli-villának ítélte az Év Balatoni Lakóháza címet Keszthelyen. Az Év Balatoni Középülete a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont lett, míg az Év Balatoni Üdülő Épületének pedig a balatonfüredi Horgász klubházat választották.

A pályázatot a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) tavaly ősszel harmadszor hirdette meg.

A NABE és a Magyar Építész Kamara különdíját a balatonboglári ravatalozó érdemelte ki, a BSZ különdíja a balatonendrédi Kedvesnővér házé, a Magyar Építőművészek különdíja a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házáé lett.

Lombár Gábor, a BSZ elnöke arról beszélt, hogy a Balaton kultúrájának fontos része az építészet, amely esetenként száz évre meghatározza egy-egy terület jellegét, szépségét, ezért is fontos felhívni a figyelmet a követendő példákra.

A pályázatra a Balaton-régió egész területéről lehetett nevezni 2013. január 1. után használatba vett épületekkel. A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése volt. A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett megye építész kamarája, a NABE és a BSZ képviselője kapott helyet.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Bortörténeti kiállítás nyílt Balatonudvariban

A Balaton-felvidék múltja és jelene egy helyen. - - A Skrabski Borászat bortörténeti kiállítása a szől
Elolvasom

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométe
Elolvasom

A meleg miatt kialakulóban van a “szieszta-kultúra” a Balatonnál

A hőség miatt egyre több turista választja a déli napozás helyett a kora reggeli és késő esti programokat a
Elolvasom