Mentősöknek adományozott ózongenerátort a balatoni pálinka manufaktúra

Mentősöknek adományozott ózongenerátort a balatoni pálinka manufaktúra

Csalló Gergő, a balatoni Csalló Pálinka Manufaktúra ügyvezetője jelentette be a vállalkozás Facebook oldalán, hogy fertőtlenítő ózongenerátort ajándékoznak az Országos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomásának.

Mint kiderült, a balatoni régióban is rendszeresen segítő veszprémi mentőcsapat a készüléket elsősorban a mentőorvosi autóban használja majd a vonulások utáni fertőtlenítésre. Érdekesség, hogy a posztban bemutatott mentőautó az átadás után nem egészen egy órával már munkába is állt, így a mentősök szinte azonnal ki tudták próbálni az adományt.

“Nem ez az első alkalom, hogy az Országos Mentőszolgálatot támogatjuk, már 2018 és 2019 nyarán megrendezett elsősegélynyújtó verseny győztesei számára is ajánlottunk fel díjakat, igaz, hogy akkor inkább belső fertőtlenítésre” – írták.

Kiderült az is, idősebb Csalló Jenő, vagy ahogy néhányan becenevén ismerték, “Kökény” Balatonfűzfőn teljesített szolgálatot mentőápolóként, így nem csak a mostani nehéz időben végzett emberfeletti munkájukat ismeri el, a manufaktúra, hanem családi örökséget is ápolnak.



Forrás és fotó: balatontelevizio.hu

Kapcsolódó

Ma is elmarad a Balaton-átúszás

A tervezett új dátum jövő szombat. - - Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást -
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Makovecz Imre az egyetemes magyar építészet megkerülhetetlen alakja. Az általa tervezett épületekről már me
Elolvasom

Ma kezdődik Veszprémben az Utcazene Fesztivál és vele a Food Truck Show

Július 23. és 25. között ismét összeér Veszprém két kedvenc nyári rendezvénye: az Utcazene Fesztivál és a F
Elolvasom