Mike Oldfield koncert lesz Veszprémben

Mike Oldfield negyedszázad elteltével ismét Magyarországon koncertezik. A világhírű brit rockzenész 50 éve jelentette meg ma már klasszikus albumát, a Tobular Bells-t, amelyet a jubileumi turnén jövő februárban Veszprémben, Debrecenben és Budapesten is bemutatnak.

A remekművet, valamint Mike Oldfield legnépszerűbb szerzeményeit egy kilenc zenészből összeállított csapat fogja előadni 2024. február 23-án Veszprém Arénában, 24-én a debreceni Főnix Arénában, 26-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Krokodil Rock az MTI-vel.

A Mike Oldfield’s Tobular Bells – Live in Concert című kétrészes esten a gitárosként ismertté vált Oldfield ezúttal a zenei vezetői, hangszerelői és produceri feladatokat látja el. Az előadás karmestere közeli munka- és alkotótársa, a több más produkcióból ismert Robin Smith lesz. A koncertet vendégként a Müller Péter Sziámi And Friends vezeti fel.

A zenész, dalszerző idén májusban ünnepelte hetvenedik születésnapját. A berkshire-i Readingben született, tízévesen lemezeket hallgatva tanult meg gitározni az apjától kapott hangszeren. Két év múlva már elektromos gitáron játszott és klubokban lépett fel.

Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, és Sally nővérével megalapította a Sallyangie nevű folkduót. Anglia-szerte és Párizsban is turnéztak, albumuk 1969-ben jelent meg. A duó felbomlott, ezután Oldfield fuvolán játszó Terry bátyjával zenélt együtt egy együttesben, majd a Kevin Ayers vezette Whole World-ben basszusgitáros lett. Velük dolgozott az Abbey Road stúdióban, ahol számos hangszerrel ismerkedett meg, magnójával rögzítette zenei ötleteit.

Instrumentális demófelvételeit a kiadók elutasították, Richard Branson vállalkozó érdeklődését azonban felkeltette a szalag, és egyheti stúdióidőt biztosított számára. 1972 novemberében itt rögzítették a Tobular Bells első részét, majd 1973 tavaszán a másodikat. A felvételeken Oldfield mintegy húsz hangszeren játszott, csak néhány zenész volt segítségére. A Tubular Bells a Virgin első kiadványaként jelent meg 1973-ban. Az album akkor vált hirtelen népszerűvé, amikor zenéjét Az ördögűző című horrorfilmben is felhasználták: a Tobular Bells a listák élére került, Oldfield Grammy-díjat kapott és a Virgin hat további albumra szerződött vele. A Tobular Bells megjelenésének 50. évfordulóján, idén tavasszal az anyagot modernizálva, különböző formátumokban újra kiadták.

Második lemeze, a Hergest Ridge 1974-ben, az Ommadawn 1975-ben jelent meg. 1978-ban készítette el az Incantations című dupla albumot – a felvételek alatt elvégzett egy személyiségfejlesztő tanfolyamot, és szavai szerint lelkileg újjászületett az addig visszahúzódó zenész. 1979-ben kórussal és több mint ötven zenésszel indult európai turnéra, ebből készült az Exposed című élő album és koncertfilm. Ezután következett a rockos Platinum (1979) és a QE2 (1980), amely ABBA-, Shadows- és Bach-feldolgozást is tartalmaz.

Kereskedelmileg legsikeresebb albumai a nyolcvanas évek elején születtek, fellépett Károly brit trónörökös és Lady Diana esküvőjén. Az 1982-es Five Miles Out című albumának címadó dalát egy viharos repülőút ihlette, az 1983-ban megjelent Crises a Maggie Reilly által énekelt Moonlight Shadow, illetve a Shadow on the Wall című slágerről vált ismertté. A sikerek tovább tartottak a Discovery (1984) és a Bonnie Tyler közreműködésével készült Islands (1987) anyagával, az 1984-es The Killing Fields Oldfield egyetlen filmzenéje.

Szerződése lejártával átigazolt a Warner Music-hoz, itt jelent meg 1992-ben a Tubular Bells II, amely újrakevert szerzeményeket is tartalmaz. A Tubular Bellsből később még három változatot adott ki, ahogy utolsó lemeze, a 2017-es Return to Ommadawn is korábbi művének új változata.

A kilencvenes évek közepén Arthur C. Clarke sci-fi regényét zenésítette meg The Songs of Distant Earth címmel és számítógépes játékot is kiadott hozzá. Voyager című albuma (1995) kelta ihletésű, a Guitars (1998) tiszta gitárzene. The Millennium Bellt az ezredforduló szilveszterén adták elő Berlinben.

Mike Oldfield a válogatások nélkül eddig 26 lemezt adott ki. Changeling címmel 2007-ben jelent meg magyarul is olvasható önéletírása, amelyben családi, alkohol-, és drogproblémáiról is vall. Négyszer nősült és hét gyermeke született, 2009 óta a Bahama-szigeteken él.

A zenész eddig egyszer járt Magyarországon, 1999. június 18-án a Live Then & Now című turné keretében a Kisstadionban adott koncertet. Akkor az 1998-as Tubular Bells III lemezről is előadott nyolc dalt; ez a koncertfelvétel egy darabig elérhető volt egy CD-kalózkiadásban. Talán legismertebb dala, a Moonlight Shadow idén nyáron a Budapest Parkban is elhangzott: a Groove Coverage a diszkóváltozatát adta elő.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom

Sztárfellépőkkel és őrületes hangulattal kecsegtet az idei Puncs Party és Szilveszter Siófokon

Méltkóképp zárja az évet a déli part fővárosa. - - Fényshow a Víztoronyból, ABBA show, Omega Testamen
Elolvasom