Miként lehet növelni egy laptop élettartamát?

Miként lehet növelni egy laptop élettartamát?

Manapság sok ember élete elképzelhetetlen számítógép nélkül. Szükség lehet rá tanulmányaink elvégzéséhez, különféle képzésekhez és a munkánkhoz is.

Egy laptop azonban sok tekintetben praktikusabb, mint egy PC, hiszen bárhová magunkkal tudjuk vinni, legyen szó akár a munkahelyünkről, egy üzleti útról vagy bármilyen egyéb utazásról. Gyakran felmerülő kérdés persze, hogy meddig bírja a nyüstölést egy laptop, hiszen ha az akkumulátora túlságosan hamar lemerül, akkor csak elérhető áramforrás közelében lesz használható, útközben általában nem.

Célszerű mindent megtennünk a laptopunk élettartamának meghosszabbításáért, hiszen új masinát venni nem kevés pénzbe kerül. Akinek korlátozottak az anyagi lehetőségei, annak érdemes lehet egy felújított használt Dell laptopot vásárolnia, de persze a későbbiek során ugyanúgy ügyelnie kell arra, hogy miként használja.

Mennyi ideig lehet működőképes egy laptop?

Ez nagyban függ attól, hogy milyen sűrűn és mire használjuk. Alapvetően azt lehet mondani, hogy legalább három évig működnie kellene szinte bármilyen márkájú gépnek. Azok a laptopok, amiket nem munkavégzésre használnak, még akár hét éven keresztül is elmuzsikálhatnak.

Ez persze csak akkor van így, ha a karbantartásukra is ügyelünk, nem csak használjuk őket. Ha viszont akár a munkahelyünkön, akár otthon napi nyolc órát dolgozunk egy gépen, akkor arra kell számítani, hogy 3-4 évet követően le kell majd cserélni.

Mi minden befolyásolja a laptopok élettartamát?

Az, hogy milyen gyakran takarítod a laptopodat, nagy jelentőséggel bír. A ventilátorokban és a hűtőbordákban megtapadó por könnyen a rendszer túlhevülését eredményezheti. Éppen ezért célszerű rendszeresen sort keríteni a szennyeződések eltávolítására.

Nem mindegy, hogy milyen erőforrásigénnyel rendelkező programokat futtatunk a kérdéses laptopon. A játékok, a videószerkesztő programok rendesen igénybe veszik a gépet, így gyorsabban is kopnak az alkatrészei.

Bár egy laptop üzemképtelen akkumulátorral is működtethető hálózati áramforrásról, kétségkívül elveszti az egyik fő funkcióját, hogy bárhol, bármikor használható legyen. Az akku élettartamának hossza megnövelhető, ha elkerüljük, hogy teljesen lemerüljön, vagy azt, hogy 100%-ra feltöltsük.

Magától értetődőnek tűnhet, de kerülni kell, hogy folyadékkal érintkezzen a laptop, de a fagy és a túlzott meleg sem tesz neki jót. Érdemes a gép tárolására és szállítására is odafigyelni.

A szoftveres karbantartáson is sok múlik

Az operációs rendszert és a többi alkalmazást is célszerű mindig frissíteni, amikor szükséges. Vírusirtó futtatásával megelőzhető, hogy a kártékony szoftverek ellehetetlenítsék a rendszer működését.

Nem érdemes elodázni egyetlen frissítést sem. Sokan hajlamosak arra, hogy azt mondják, majd legközelebb, ám ennek a hozzáállásnak súlyos következményei lehetnek. Lelassulhat, sőt, akár le is fagyhat egy laptop, ha az operációs rendszere nincs frissítve.

Kapcsolódó

A fotózás kulisszatitkai: hogyan válasszuk ki a tökéletes objektívet?

A fényképezés során az objektívek jelentősége rendkívüli. Egy jó objektív nagyban meghatározza a képek rés
Elolvasom

Családi elfoglaltság a nyaralás alatt: egyszerű kellékek, nagy élmény

A nyaralás ideális esetben a feltöltődésről szól, mégis sok családban felmerül a kérdés, mivel lehet leköt
Elolvasom

Így regenerálódnak gyorsan a profi sportolók

A profi sport világában a teljesítmény nem csupán az edzéseken múlik, hanem legalább ennyire fontos szerep
Elolvasom