Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepcióval és új társulattal vágott neki annak a kihívásnak, hogy – saját szavaikkal élve – „a világ legjobb bábszínháza” legyen. A cél nem kevesebb, mint olyan minőségi, élményalapú színházat teremteni, amely kortárs módon szólítja meg a gyerekeket, családokat és felnőtteket egyaránt.

Ennek az izgalmas útnak az eddigi állomásait szeretné most bemutatni a társulat egy három napos miniévad keretében, amelyre 2025. június 2–4. között kerül sor Veszprémben. A program során 11 előadás lesz látható a bábszínház színpadait és szabadtéri helyszíneit bejárva – a legkisebbektől a felnőtt közönségig, minden korosztálynak kínálva színházi élményt. A miniévad célja nem csupán az elmúlt időszak munkájának bemutatása, hanem egy közös szakmai párbeszéd elindítása is: az előadásokat minden este kötetlen beszélgetés követi, ahol a színház vezetése kíváncsi a jelenlévők visszajelzéseire, ötleteire, kritikáira.

A programsorozat a társulat szakmai vezetésének kezdeményezésére jött létre: Boráros Szilárd vezető tervező, Kocsis Pál művészeti vezető, Ladányi Andrea művészeti tanácsadó, Szántó Viktória igazgatóhelyettes és Markó Róbert igazgató közösen fogalmazták meg azt az irányt, amely a Kabócát új művészi távlatok felé vezeti.

A Kabóca miniévadra szeretettel várja a szakma, a sajtó, a pedagógusok és minden bábszínház iránt érdeklődő néző részvételét.

Részletes program és regisztráció: www.kabocababszinhaz.hu


Kapcsolódó

Szivacskert, erdő, tanösvény, tyúkfarm: gyerekek, tanárok és szülők építik együtt a zöld jövőt

Idén is 25 millió forinttal támogatja az E.ON Föld bajnokai pályázata a legjobb intézményi zöldprojekteket.
Elolvasom

1000 növény egy nap alatt: Miyawaki minierdő született Veszprémben

A „Nemzeti Faültetés Napja 2026” alkalmából közösségi faültetéssel hoztak létre egy 250 négyzetméteres Miya
Elolvasom

30 százalékkal nőtt a barlangok látogatottsága az elmúlt évtizedben

A 2014-ben elindított Barlangoljunk! kezdeményezés eredményeként 30 százalékkal nőtt a barlangok látogatot
Elolvasom