Mintegy 175 millió forintos támogatásból korszerűsítettek iskolaépületeket Halimbán

Mintegy 175 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból újították fel a helyi általános iskola épületeit a Veszprém vármegyei Halimbán a magyar kormány és az Európai Unió közös finanszírozásából – közölte az MTI-vel a község önkormányzata.

A tájékoztatás szerint csaknem 150 tanuló kezdheti meg a 2024/2025-ös tanévet a külsőleg és belsőleg is megújult halimbai általános iskolában, ahol az elsősorban energetikai célokat kitűző komplex felújítás a főépületet, egy kisebb épületet és a tornatermet érintette.

Az utólagos, külső hőszigetelés mellett a három épületbe új, hőszigetelt műanyagablakokat is beépítettek, a helyiségek belső hőszabályozását pedig az újonnan felszerelt radiátorszelepekkel lokálisan, az aktuális használat figyelembevétel tudják irányítani – közölték.

Mint írták, a megújuló energiafelhasználás részarányát a fejlesztők két darab, a főépület tetejére szerelt napelemes rendszer telepítésével oldották meg, melyek évente összesen mintegy 8500 kilowattórányi villamos energiát termelnek.

Az energetikai korszerűsítéssel az épületek szén-dioxid-kibocsátása évente csaknem 58,72 tonnával csökken, emellett a projektben az épületek akadálymentesítése is megvalósult – olvasható a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom