Mintegy 600 hajó áll rajthoz az 57. Kékszalagon holnap

Holnap reggel eldördül a startpisztoly Európa leghosszabb tókerülő versenyén.

Mintegy 550-600 hajót várnak a szervezők az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely július 10-én, reggel 9 órakor rajtol el Balatonfüredről. A Balaton-kerülő vitorlásverseny ideje alatt ezúttal is három napon keresztül programok várják az érdeklődőket a parton. A versenyt élőben lehet majd követni a Vitorlás téren kihelyezett óriáskivetítőn – adta közre a balatonfured.hu.

Harminc hajóosztályban, külön kategóriákban küzdenek majd ebben az évben is a versenyzők. A Magyar Vitorlás Szövetség szervezte verseny limitideje 48 óra, vagyis július 12-én, szombaton reggel 9 óráig kell teljesíteni a 150 kilométeres távot. A füredi rajt után a mezőny Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével halad, majd Keszthelynél fordulva tér vissza Balatonfüredre.

Európa leghosszabb tókerülő versenyén ezúttal is több külföldi egység indult, a leggyorsabb hajók, a végső győzelemre legesélyesebb katamaránok szép számmal állnak rajthoz. Jellemző, hogy a Kékszalag díjra pályázó hajókat évről évre fejlesztik, egyre korszerűbbek, egyre könnyebbek és persze egyre gyorsabbak is. A pályán jó pár olyan hajó lesz, amelyek közül a szél és taktika függvényében bárki befuthat elsőként. Mindenesetre abban egyetértés van, hogy kedvező széljárásnál a korszerű katamaránokkal akár 5 óra alatt is teljesíthető a táv.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: látványos rajt lesz a balatonfüredi móló előtt, hiszen 550-600 hajót várnak a versenyre. A közönséget csütörtöktől három napon keresztül számos program várja, július 11-én pénteken délután 15 órakor rajtol a leggyorsabb hajók Audi Speed Challenge versenye a móló elől, a díjkiosztó ünnepséget pedig július 13-án szombaton 18 órakor a Gyógy téren tartják. Idén is élőben közvetíti a Telekom a versenyt, ezúttal minden hajón lesz nyomkövető is.

A tavalyi győztes, Józsa Márton elmondása szerint a Fifty-Fifty az elmúlt három évben teljesen újjáépült, a felkészülésük már gőzerővel zajlik.
“30 napos edzésprogramot terveztünk, ezt reméljük, tudjuk tartani is. 5 óra, 4 perc volt a tavalyi rekordidőnk, maximum fél óra lehet még benne. Szárnyas hajókkal ezt meg lehetne még fejelni, de ilyen típusú hajóval nehéz lenne teljesíteni a távot anélkül, hogy megálljon” – fejtette ki a címvédő.

A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta. Az 1944-ben épült 75-ös cirkáló az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt ért körbe. Ezt a csúcsidőt javította meg 2014-ben a Fifty-Fifty Józsa Márton kormányzásával. Azóta már többször megdőlt a rekord.

Az első Kékszalag 1934. július 27-én rajtolt a Balatonfüred – Alsóörs – Keszthely – Balatonfüred távon. Az elképzelés az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbe hajózza a tavat. A 21 induló hajó közül végül csak kettő nem teljesítette a távot. Az abszolút győztes Ugron Gábor, a Rabonbán nevű hajó kormányosa volt. 1942-ig a versenyt kétévente tartották meg, majd a háború miatt kimaradt néhány esztendő, a hagyomány 1947-ben éledt újra.

A versenynek több olyan meghatározó vitorlázója van, akinek többször is sikerült abszolút győzelmet aratnia a Kékszalagon. A rekorder Litkey Farkas tizenhárom győzelmével. Többszörös győztes Kovács Béla (1936, 1938), az első női győztes Gordon Evelyn, aki 1940, 1942), Németh István (1951, 1953, 1955), Lovas József (1977, 1979), Eindl Steeg Simsalabin (1985, 1987) és Tuss Miklós (1993, 1995).


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Kedvezményekkel és sűrített járatokkal indítja a főszezont a BAHART

A jelentős menetrend bővítésre az előszezonban levont konzekvenciák miatt volt szükség. - - Kibővített
Elolvasom

Belvárosi házának udvarán termesztette a füvet egy várpalotai férfi

A helyi rendőrök őrizetbe vették a házaspárt - adta közre a police.hu. - - A várpalotai belváros egyik
Elolvasom

18 millió forintot mosott tisztára egy férfi Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat
Elolvasom