Modern oktatókonyhát adtak át Siófokon

Átadták a Balatoni Kulináris Műhely siófoki oktatókonyháját szerdán.

Az ágazatai központok kialakítása új lehetőség a szakképzési rendszerben, különösen, ha azokkal a vállalatokkal együtt hozzák létre, amelyek számára zajlik a képzés – mondta a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az átadóünnepségén.
    

Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a vállalatok, gazdálkodók nem tudják szolgálni az ország felemelkedését minőségi munkaerő nélkül.

    

Ha úgy végezik el az iskolát a diákok, hogy öt év után a vállalatnak még egy-másfél évig képezniük kell őket, az pazarlás. Eljött az idő, hogy a szakképzés hatékonyan működjön, erre az ágazati képzőközpontok lehetőséget adnak – fogalmazott.
    

A szakképzéssel olyan karriert is kell adni, amely nemcsak biztos megélhetést tud adni, hanem amelyre további terveket, álmokat lehet szőni, családot lehet alapítani. – tette hozzá.
    

A Siófoki Szakképzési Centrum (SZC) két évvel ezelőtt nyert el 280 millió forintos, vissza nem térítendő uniós (GINOP) támogatást ágazati képzőközpont infrastrukturális, eszköz- és szakmai fejlesztésére. A Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban létrehozott képzőközpont lett a Balatoni Kulináris Műhely.
    

Szamosi Lóránt, a Siófoki SZC kancellárja úgy fogalmazott, tudomása szerint az ország legmodernebb oktatókonyhája épült meg a támogatás révén, amelyhez önerővel is hozzájárultak, mintegy 40 millió forint ráfordítással újítva fel az intézmény tankonyháját.
    

A kancellár rámutatott, hogy a Balatoni Kulináris Műhely illeszkedik a kor igényeihez, a magyar szakképzés megújításának programjához, a partnerek, a gazdaság és a fenntartó minisztérium elvárásaihoz.
    

A tulajdonostárs vállalkozók a minőséget tűzték zászlóikra – jegyezte meg. Hangsúlyozta, olyan szakembereket kívánnak nevelni, hogy Magyarország visszakerülhessen Európa élvonalába a vendéglátásban.
    

Tóth Krisztina, a siófoki oktatási intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, 620 diák és 120 felnőtt képzését biztosítja az iskola, akiknek 50-60 százaléka a turizmus-vendéglátást tanul.
    

Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába fejlesztik a szállodákat és a közlekedési infrastruktúrát, ha nincs mögötte minőségi gasztronómia.
    

Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa megújulásnak és mérföldkőnek nevezte a gasztronómiai oktatásban a siófoki oktatókonyha fejlesztését, a kulináris műhely létrehozását.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a hazai turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma me
Elolvasom

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom

Nagy értékben lopott szerszámgépeket egy berhidai férfi

Többmilliós értékben foglaltak le lopott eszközöket Fejér vármegyében - számolt be a police.hu. - - Eg
Elolvasom