Mostantól 2 évig nem lehet közlekedni a Sió-csatornán

Mostantól 2 évig nem lehet közlekedni a Sió-csatornán

A héten elzárták a Sió zsilipet, a két héten át tartó vízeresztés alatt 3 centimétert apadt a Balaton, és hajók keltek át a csatornán a Balaton és a Duna között.

 

A vizugy.hu adatai szerint szerdára befejeződött a vízeresztés, amely alatt a tó átlagos vízállása 97 centiméterre csökkent.
A hirbalaton.hu információi szerint több hajó is élt a zsilipnyitás lehetőségével: a Duna felé két hajó és egy uszály közlekedett tolóhajójával, a Balatonra egy kishajó, egy uszály és egy munkagéppel felszerelt vontatvány érkezett.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábbi nyilatkozata szerint a siófoki vízszintszabályozó műtárgyak november elején kezdődő átépítése miatt nyitották meg a Sió zsilipet.
A héten kezdődő 19 milliárd forintos beruházás miatt mintegy két éven át közlekedési zárlat lesz a Sió-csatornán.

 

 

Forrás: mti.hu   Fotó: wikipedia.org

 

Kapcsolódó

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom