Műfészkek és költőládák kihelyezésével lehet segíteni a rágcsálópusztító baglyok költését

Műfészkek és költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. 

Az MME kiemelte: a baglyok települési jelenléte azért is fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak, és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat.

A tájékoztató szerint egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak.

Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhely hiánya jelenti.

A baglyok nem építenek fészket, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra, nagy testű harkályok odúira, varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire, illetve egyes fajoknak nyitott padlásokra van szüksége.

Az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A gyöngybagoly a templomok toronysüvegébe, padlásokra vagy lábazatra telepített költőládákkal; a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagy méretű mesterséges odúkkal segíthető.

A baglyoknak kirakott műfészkekbe, mesterséges odúkba mindig kell tenni száraz füvet, hullott lombot vagy faforgács fészekanyagot, amibe a tojó kialakítja a tojásoknak a fészekmélyedést – áll a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom