Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó turisztikai stratégiára van szükség, amely mindkét funkcióját figyelembe veszi – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém-Balaton régió turisztikai évadnyitó rendezvényén kedden Veszprémben.

Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy a Balatonhoz érkezők is jól érezzék magukat, de az itt élők se érezzék magukat rosszul.

Kiemelte, hogy a Balatoni régió ökológiai rendszerként sérülékeny, vagyontárgyként nézve túlértékelt, lakóhelyként pedig sok kihívással küzd. Éppen ezért mértéktartó fejlesztésekre van szükség, amelyek a térség ökológiai egyensúlyával és lakóhely funkciójával is összhangban vannak – tette hozzá.

A tárcavezető térségi problémaként említette, hogy sokan nem jelentkeznek be a településekre állandó lakosként, ám az év jelentős részében itt élnek és használják az infrastruktúrát.

Szólt arról is, hogy a Balaton környéki települések egyre inkább elöregednek, Békés vármegye után a második legrosszabb demográfiai mutatókkal rendelkezik a térség. Hozzáfűzte, hogy a diplomások aránya csak a veszprémi és a balatonfüredi járásban magas.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Balatonnál nem északi és déli parti, hanem sokkal inkább keleti és nyugati medencei különbségek figyelhetők meg. Míg a keleti medence jobbmódú, dinamikusabb, erősebb gazdasággal rendelkezik, a nyugati medence ettől leszakadóban van – jelezte.

A miniszter fontosnak nevezte a Balaton négyévszakos turizmusának erősítését, a balatoni körvasút megépítését – amely Veszprém szerepét is még jobban erősítené a térségben -, valamint a vízminőség javítását. Utóbbiról megjegyezte: a kormány 1,5 milliárd forintot biztosít a vízminőség-védelmi kotrások folytatásához.

Egresitsné Firtl Katalin, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy 2025-ben újból rekordévet zárt Magyarországon a turizmus, elérte a húszmilliós vendégszámot, a GDP-hez való hozzájárulása pedig meghaladta a 14 százalékot.

Elmondta: a balatoni turisztikai térség szálláshelyeire tavaly 3,4 millió vendég érkezett, 3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a vendégéjszakák száma pedig 2,1 százalékkal bővülve átlépte a 9,6 milliót, amire korábban még nem volt példa. A vendégek 75 százaléka belföldről érkezett, de tavaly 7,9 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma is – mutatott rá.

A balatoni szálláshelyek bevétele a 2024-es 198 milliárdról 222 milliárd forintra nőtt tavaly, ez 12 százalékos emelkedés – ismertette.

A turisztikai évadnyitót a Veszprém-Balaton 2023 Zrt., a VisitBalaton365 Kft., a Balatoni Kör és a Pannon Egyetem szervezte azzal a céllal, hogy az Európa Sportrégiója 2026 cím apropóján a régió turisztikai ágazatának meghatározó szereplői és stratégiai partnerei számára közös, évindító szakmai fórumot biztosítson, átfogó és strukturált képet adva a 2026-os turisztikai év kiemelt irányairól és programjairól.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom