Nemzetközi kampánnyal élénkíti a magyar turizmust az MTÜ

Nemzetközi kampánnyal élénkíti a magyar turizmust az MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nagyszabású őszi forgalomélénkítő kampányt indított szeptemberben, az adatvezérelt kampány első négy hete után az előzetes várakozáshoz képest jelentősen nőtt a nemzetközi előfoglalások száma – közölte az MTÜ szerdán az MTI-vel.

A kampány tervezésekor ismét a big data állományra támaszkodott az MTÜ, az adatelemzés során figyelembe vette a gazdasági trendeket, az egyes országok utazóinak turisztikai célú átlagköltéseit, valamint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerben szereplő előfoglalási adatokat is – ismertették.
    

“Az elmúlt évtizedben a digitalizáció megkerülhetetlenné vált, és alapjaiban változtatta meg a turizmust”

– emelte ki Jakab Zsófia, az MTÜ marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint. Hozzátette: a marketingkommunikációs eszközök, valamint az értékesítési aktivitások segítségével egyszerre három turisztikai termékkel, célzottan és hatékonyan szólítják meg a fő küldőországok utazóközönségét és a hazai turistákat – ismertette.
    

Közölték: az október végéig tartó kampányban az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Spanyolországban és Franciaországban a főváros építészetét bemutató reklámmal és sajtóanyagokkal találkozhatnak az utazni vágyók. Ausztriában, Olaszországban és Magyarországon a bor, valamint a gasztrokultúra szerelmeseit célozza a kampány, míg Németországban mindkét reklám fut. A digitális felületek mellett külföldön a küldőországok főbb nagyvárosainak közterein is láthatók a hirdetések.
    

A médiaegyüttműködéseknek köszönhetően rövid rádiós interjúkban és olyan nyomtatott külföldi orgánumok cikkeiben is bemutatkoznak hazánk kulturális és gasztronómiai kincsei, mint a globálisan népszerű Monocle, a német Die Zeit és Frankfurter Allgemeine Zeitung, a spanyol El Pais és El Mundo vagy az olaszországi Good Life. Mindezek mellett jelentős, az utazást segítő online felületek, például az Expedia, a Skyscanner és a Szállás.hu konkrét csomagajánlatokkal támogatják a vendégforgalom erősödését.
    

A kampány indulása óta a foglalások száma hétről hétre emelkedik: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján látható, hogy az eddig eltelt négy hét alatt az ebben az időszakban várhatóhoz képest 11 ezerrel több nemzetközi előfoglalás érkezett. Különösen látványos az emelkedés az Egyesült Államok (+22 százalék), Spanyolország (+20 százalék), és az Egyesült Királyság (+9 százalék) esetében. A belföldi foglalások száma háromezerrel nőtt az NTAK adatai alapján; a kampány jelen szakaszában a Balaton, Pécs-Villány, valamint a Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térségben mutatkozik a legnagyobb emelkedés.
    

Az MTÜ kiemelte: a magyarországi turizmus az idén továbbra is kiemelkedően teljesít. Lendületben van a belföldi turizmus, és a külföldi vendégek száma is intenzíven emelkedik a tavalyihoz képest. Míg 2021-ben 29 millió vendégéjszakát regisztráltak, addig 2022-ben már 37 millió várható, ami csaknem 30 százalékos növekedés.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom

Boldog Gizella királyné két ereklyéje is a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban található

Szent István király hitvesére május 7-én, halálának évfordulóján emlékezünk. - - Május 7-én ünnepeljük
Elolvasom