Népszavazás dönt a Budapest-Balaton kerékpárút további sorsáról

Népszavazás dönt a Budapest-Balaton kerékpárút további sorsáról

Felülírta a biatorbágyi választási bizottság elutasító döntését a Budapest Környéki Törvényszék, így az épülő Budapest-Balaton bicikliút biatorbágyi szakaszának sorsát népszavazás fogja majd eldönteni.

24.hu írt arról, hogy a kerékpárút-beruházással kapcsolatban kiújultak a viták a településen, és az építés előtti utolsó pillanatban több csoport is szervezkedni kezdtek a polgármester által támogatott tervek ellen.

Az ellenzők szerint a város főutcáján átvezetett nyomvonal balesetveszélyes. A legfőbb problémának azt tartják, hogy a kerékpárút kiépítésére néhol olyan kevés a hely, hogy nem lehet a szabványnak megfelelő szélességű utat építeni, így viszont lesznek olyan részek, ahol két, egymással szemben haladó biciklis nem férhet el biztonságosan. További balesetveszélyt jelent a rengeteg keresztezett kapukiálló, nehezen belátható kereszteződés és az iskolák, óvodák előtti, gyalogosok, autósok által egyaránt használt szakasz is.

A helyi választási bizottság korábban arra hivatkozott, hogy a kiemelt kormányzati beruházás keretében épülő kerékpárút ügyében nincs illetékessége a helyi közvéleménynek, ezért úgy döntött, hogy nem lehet megkérdezni a biatorbágyiakat, hogy a Szabadság út – Nagy utca nyomvonalon építsék-e ki az utat, vagy alternatív, a várost elkerülő útvonalat válasszanak.

A népszavazást a Szövetség Biatorbágyért Egyesület önkormányzati képviselői kezdeményezték. A bírósági döntés után a választási bizottságnak öt napon belül meg kell hoznia a döntést a referendum kiírásáról.



Kapcsolódó

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom

Holdszivárvány ívelt a Balaton fölött teliholdkor

A ritka jelenséget az idokep.hu Fonyód-várhegyi kamerája kapta lencsevégre. - - Különleges és ritka ég
Elolvasom

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom