Népszerű a hét elemből álló új sportpark Csopakon

Népszerű a hét elemből álló új sportpark Csopakon

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb teret nyert a szabadidős sportban a szabadtéren felállított testedző eszközök, parkok használata. Csopak mindig is odafigyelt a sport és egészség támogatására.

Tavaly decembertől Csopak lakosságának, nyaralótulajdonosainak és a községet szerető embereknek újabb sportpark épült. A Balaton-parti sétányok két végén, a már meglévő fitneszparkok mellett, a faluközpontban, közvetlenül a sportpálya mellett is lehetőség nyílik a kültéri edzésekre. A sportpark ingyenesen, bárki számára saját felelősségre igénybe vehető.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közzétett Nemzeti szabadidős-egészség sportparkprogram keretében – az önkormányzatot támogatásban részesítette – tudtuk meg Ambrus Tibor csopaki polgármestertől.

A támogatásnak köszönhetően egy úgynevezett B típusú sportpark kialakítása vált lehetővé, 70 négyzetméter alapterületen, mely hét elemből áll, és nagyon népszerű a lakosság körében. Tolódzkodásra, húzódz­kodásra, has- és hátizom-erősítő és fekvőtámasz-­gya­korlatokra, valamint lépcsőzésre, létramászásra és függeszkedésre alkalmas eszközökből áll a sportpark. A programban részt vevő önkormányzatok nem pénzbeli juttatást kaptak, hanem új támogatási formaként a megítélt sportpark kialakítását vállalta a helyszínen a támogató.

Forrás: veol.hu   Fotó: Szendi Péter

Kapcsolódó

Mediterrán tóvá válhat a Balaton? A szakértő szerint gyors cselekvésre van szükség

A folyamat talán még visszafordítható, de ehhez azonnali lépések kellenek. - - Nem fér kétség hozzá, h
Elolvasom

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom